KÖZLEMÉNYEK  2021. augusztus 19.
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Búcsú Nagy Mihálytól

Kispest Díszpolgárát (2004), aki augusztus 1-jén hunyt el, saját halottjának tekinti az önkormányzat.

nagy-mihaly

Nagy Mihály Göncön született. 1954-ben a Debreceni Vegyipari Technikumban szerzett vegyésztechnikusi oklevelet. Nem sokkal később kitört az 1956-os forradalom, mely őt is magával ragadta. Részt vett a Sztálin-szobor ledöntésében, a forradalmi újságok és röplapok készítésében, terjesztésében, majd az utcai harcokban.
A forradalom leverése után letartóztatták, Eörsi Istvánnal, Angyal Istvánnal együtt helyezték vád alá. Hat év börtönt kapott, 1960-ban amnesztiával szabadult.

A Budapesti Vegyiműveknél helyezkedett el, s ott dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Csak 1972-ban vált lehetővé számára, hogy felsőfokú tanulmányokat folytasson, így 1978-ban a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát, kitüntetéssel. 1991-ben megkapta az 1956-os emlékérmet, majd 1997-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. 1990-ben költözött Kispest Kertvárosába, ahol aktívan részt vett a helyi lakókörnyezet problémáinak megoldásában, a környezet védelmét szolgáló akciókban. A Kispesti Kertbarát Kör, valamint a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara tagja volt. Szakértőként segítette az önkormányzat Városüzemeltetési Bizottságának a munkáját, illetve elnöke volt a Kispesti Emlékmű Alapítványnak.

Az ország sorsfordulói az ő életét is meghatározták, mégis nyitott, szeretetet nyújtó, a szabadság eszményét hirdető, igaz ember maradt.