KÖZLEMÉNYEK  2017. október 31.
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Felhívás az őszi közlekedés veszélyeire

Ősszel a balesetek bekövetkezésében jellemzően szerepet játszik, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekednek. Az előjelzések alapján idén a hó is korábban érkezik.

oszi-autovezetes

Az évszakkal együtt járó változások jelentős hatást gyakorolnak a közúti közlekedésre is, hiszen kedvezőtlenebbé válnak az út-, az időjárási és a látási viszonyok. Fontos, hogy a járművezetők mindig az időjárási, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott látási és útviszonyokhoz, tekintettel az esetleges ködös, esős időjárásra. Nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetőek az erre az időszakra leginkább jellemző balesetek. Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel meg lehet előzni a gyalogos baleseteket, még ha azt a gyalogos figyelmetlensége is váltaná ki. Ebben az időszakban fokozott figyelemmel kell lenni a gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra.

Az úttestre lehullott falevelek jelentős közlekedésbiztonsági kockázatot jelenthetnek, különösen akkor, ha a reggeli pára, eső vagy más csapadék miatt azok csúszóssá válnak, de elfedhetik a burkolat esetleges hiányosságait, közöttük a mély kátyúkat is. A hajnali, illetve kora reggeli fagyok is komoly veszélyt jelenhetnek, hiszen jeges foltok alakulhatnak ki az úttesten. A gépjárművezetőknek ezért különös figyelmet kell fordítaniuk a tapadási viszonyok váratlan, jelentős és kedvezőtlen megváltozására, amennyiben hidakon, felüljáróban, árnyékos területeken vagy éppen erdős útszakaszokon közlekednek.

Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy:
– Minden esetben ellenőrizze gépjárművét indulás előtt!
– Győződjön meg arról, hogy az első és hátsó fényszórók, az irányjelzők, a féklámpák és a ködlámpák tiszták és megfelelően működnek!
– Gondoskodjon a szélvédők tisztaságáról és belső párátlanításáról (speciális kendővel, légkondicionáló használatával stb.)!
– Az ablaktörlő lapátokat cserélje ki, ha azok megrepedtek vagy más okból nem képesek betölteni a funkciójukat!
– Az ablakmosó berendezés legyen mindig feltöltött állapotban!
– Ha a gumiabroncs mintázatának mélysége nem megfelelő vagy az abroncs egyéb okból alkalmatlan a biztonságos közlekedésre, gondoskodjon a cseréjéről!
– Közlekedjen körültekintőbben, óvatosabban, tartson nagyobb követési távolságot az elöl haladó jármű mögött, és tervezzen hosszabb menetidőt!
– Nedves, csapadékos úttesten számoljon a féktávolság jelentős növekedésével!
– Lakott területen kívül, éjjel vagy korlátozott látási viszonyok esetén számítani kell fényvisszaverő mellényt nem viselő gyalogos vagy kerékpáros közlekedésére!
– Tartsa észben, hogy az úttestre lehullott falevelek különleges közlekedésbiztonsági kockázatot jelentenek!
– Ködben történő vezetés esetén válasszon lassabb haladási sebességet, nagyobb követési távolságot, tartózkodjon az előzéstől, kapcsolja be a ködfényszórót, s mellőzze a távolsági fényszórók alkalmazását. A szem pihentetése érdekében iktasson be több pihenőt.
– Minden esetben használja a biztonsági övet!

További tanácsaink a biztonságos őszi vezetéssel kapcsolatban:

Legyen mindig napszemüveg a gépjárművünkben! Ősszel a napfény a szokásosnál is ragyogóbb lehet, az erős napfény gyakran okozhat olyan jelentős tükröződéseket, melyek korlátozhatják a látást. Különösen a napfelkeltét követő, valamint a naplemente előtti órákban – ami gyakorlatilag egybeesik a reggeli és késő délutáni csúcsforgalom idejével – számolnunk kell a napsugarak vakító hatásával. A napellenző ilyenkor nem nyújt elégséges megoldást, a napszemüveg viselése azonban csökkentheti az ilyen jellegű balesetek kialakulásának a veszélyét. A napfény vakító hatása szennyezett szélvédő esetén fokozódik, ezért fontos, hogy azok tiszta és páramentes állapotban legyenek.

Ügyeljünk a vadveszélyre! Ősszel gyakrabban következnek be vadelütések, ezért óvatosabban és körültekintőbben közlekedjünk olyan útszakaszokon, ahol vadon élő állatok megjelenésére számíthatunk (ezt jelzőtábla is jelzi), a fokozott óvatosság különösen hajnalban és alkonyatkor indokolt.

És végezetül: a meteorológiai előjelzések alapján idén korábban számíthatunk havazásra. Havas-jeges útszakaszokon a nyári gumiabroncsok nem biztonságosak, hiszen megkeményedő anyagszerkezetük miatt tapadási képességük jelentősen csökken. Ezért kérjük, időben gondoskodjon a téli gumiabroncsok felhelyezéséről, számítva arra is, hogy a hirtelen bekövetkező havazás hallatán az autósok egyszerre igyekeznek a szervizekbe, amelyek csak hosszas várakozási idővel tudnak időpontot biztosítani. A havas, jeges, latyakos felületű utakon a biztonságos vezetés alapszabálya a haladási sebesség jelentős csökkentése és a követési távolság növelése. Emellett számítani kell hosszabb menetidőre, az út mentén (vagy az úttesten) elakadt járművekre, továbbá kerülni kell a hirtelen kormánymozdulatokat, manővereket és a vészfékezést!

Balesetmentes közlekedést kíván az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság!

Forrás: www.baleset-megelozes.eu