HÍREK  2021. február 03.      301

Biztonsági eszközöket kapnak rászoruló kispestiek

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság felajánlásaként négy szén-monoxid-érzékelőt és hat füstérzékelőt adott át Dr. Bakos Gyula tű. ezredes, a Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője Gajda Péter polgármesternek és Balázs Piroskának, a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat igazgatójának ma a Városházán.

A képre kattintva galéria nyílik. (3 kép)

A kirendeltség-vezető lapunknak elmondta, a füstérzékelőkkel a tűzesetek, a szén-monoxid-érzékelővel a mérgezések előzhetők meg, ezért is indult a kezdeményezés, hiszen éppen a megelőzés a bizottság legfontosabb célkitűzése. Ezért tartanak figyelemfelhívó kampányokat, előadássorozatokat és képzéseket, valamint lehetőségeihez mérten eszközökkel is támogatják a rászoruló családokat, hogy erősíthessék otthonuk biztonságát. Bakos Gyula hangsúlyozta, a katasztrófavédelemnek kiemelt célja erősíteni az emberekben annak fontosságát, hogy aktívan részt vegyenek saját biztonságuk megteremtésében.

Balázs Piroska arról beszélt az átadón, örül, hogy intézményükre esett a választás, egyedül élő, rászoruló, alacsony jövedelemmel rendelkező ellátottjaikhoz kerülnek ezek az eszközök.

 


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.