HÍREK  2021. február 08.      1,076
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Ébren tartott emlékezet: Jahn Ferenc, a szegények orvosa

A hagyományoknak megfelelően, az önkormányzat, az intézmény, valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) kispesti csoportja kezdeményezésére Dr. Jahn Ferencre, a szegények orvosára emlékeztek a Kispesti Egészségügyi Intézetben felállított mellszobra előtt.

Ébren tartott emlékezet: Jahn Ferenc, a szegények orvosa
A képre kattintva galéria nyílik. (7 kép)

Mint minden évben a MEASZ kispesti csoportja kezdeményezésére születésnapja (február 7.) alkalmából idén sem feledkeztek meg a 2000-ben posztumusz díszpolgári címet kapott kispesti orvos és politikus Jahn Ferencről. A „szegények orvosa” a 30-as évek derekától aktív szerepet játszott a kispesti szociáldemokrata pártszervezet munkájában, és Dachauba hurcolása után is, míg tehette, orvosként segített fogolytársain. Tüdeje végül nem bírta ki a megpróbáltatásokat, és nem sokkal a tábor felszabadítását követően 43 évesen hunyt el.

Betegsége miatt az idei megemlékezésen nem vett részt Jahn Ágnes, aki 10 éves volt, amikor édesapja meghalt, de levélben mondott köszönetet az önkormányzatnak és valamennyi kezdeményezőnek, hogy minden esztendőben megemlékeznek Jahn Ferencről.

Vinczek György alpolgármester rövid megemlékező beszédében felhívta az érdeklődők figyelmét arra, hogy a család frissítette az orvos életét bemutató honlapot, amelyen számtalan újdonságot is olvashatnak (https://jahnferenc.hu/).

Az önkormányzat részéről Vinczek György, a szakrendelő képviseletében dr. Kumin Mariann főigazgató-főorvos, a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület nevében Losó Györgyné, valamint a MEASZ képviseletében Szonderik Gyula emlékezett virággal.

A mellszobrot – Schrotta János kispesti szobrász 1970-es alkotását – évekkel ezelőtt helyeztette vissza az önkormányzat eredeti helyére, a Kispesti Egészségügyi Intézetbe.

Dr. Jahn Ferenc emlékét 2017 óta emléktábla is őrzi a róla elnevezett utcában működő Fővárosi Rehabilitációs Centrum épületének oldalán. A régi emléktábla az Ady Endre út és a Jahn Ferenc utca sarkán álló ház falán volt, ám lekerült onnan, amikor az épületet felújították. Visszatenni nem lehetett, ezért az új táblának, amely magánszemélyek adakozásából készült, a Rehabilitációs Centrum homlokzati falán találtak méltó helyet.