HÍREK  2021. március 01.      1,396
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Oltáskampány plakátokon

A Fővárosi Önkormányzat és a Kispesti Önkormányzat is minden lehetséges fórumon az oltás szükségességére hívja fel a lakosság figyelmét. A fővárosi kerületekben, így Kispesten is több mint tíz helyen tettek ki plakátokat erről.

oltasplakat02

A legidősebb korosztály beoltásával február elején kezdődött meg a regisztrált felnőttek oltása Kispesten is – tudtuk meg dr. Szeghalmi Lajos háziorvostól, a kerületi háziorvosok szakmai vezetőjétől még az első oltási napon. Szeghalmi doktor elmondta, az oltás beadása előtt kikérdezik a pácienseket az aktuális egészségi állapotukról, és csak azután kezdődhet az oltás, amely után még 20-30 percet várakozni kell a rendelőben az esetleges mellékhatások, oltási reakciók miatt.

Dr. Kumin Marianna főigazgató-főorvos lakossági tájékoztatója szerint egyelőre a felnőtt háziorvosoknál zajlik az oltás. Ennek szigorú protokollja van. Ezért a főigazgató asszony arra kéri a kispestieket, emiatt ne hívják orvosukat. A regisztráltak névsorát a kiosztott vakcinák számával arányosan központilag megkapják a háziorvosok. Nem térhetnek el a listától. A lista alapján hívják fel azokat, aki korábban regisztráltak, és egyeztetik az időpontot. Kumin doktornő arra kéri a kispestieket, hogy éljenek az oltás lehetőségével, mert aggasztóak a jelenlegi adatok a vírusvariánsok agresszív terjedéséről, ezért fontos a kettős védekezés, az oltás és a szabályszerű maszkviselés!

oltasplakat01

Vinczek György alpolgármester elmondta, óriási szervező és adminisztrációs feladat hárul a háziorvosokra és az asszisztenseikre, elsősorban a hétvégeken. Az ő feladatuk az oltások beadása mellett egyes oltóanyagoknál a páciensek oltópontra való eljuttatása. A háziorvosok tehermentesítése és a gyorsabb oltási folyamat miatt Kispest ajánlkozott, hogy a Kispesti Egészségügyi Intézetben és a Forrásházban, sőt a járvány idején zárva tartó két kulturális intézményében is kialakít oltópontokat, ám erre mindmáig nem kapott lehetőséget. Jelenleg ötféle (Pfizer, Szputnyik, Astra, Moderna, Sinopharm) vakcinával olthatnak, a kínaival szemben (Sinopharm), az uniós engedélyek hiányában, még nagy a bizalmatlanság. 

oltasplakat03