Csendes ünnep
Hasonlóan a tavalyi március 15-hez, idén is műsor nélkül, csak koszorúzással ünnepelte az önkormányzat az 1848-as forradalom évfordulóját. Koszorút helyezett el a Kossuth-szobor talapzatánál Burány Sándor országgyűlési képviselő, az önkormányzat képviseletében Gajda Péter polgármester és a három alpolgármester, Vinczek György, Varga Attila és Kertész Csaba, illetve Hiller István országgyűlési képviselő nevében Bogó Józsefné önkormányzati képviselő.
Siklós Zsuzsannának, a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény és Nagy Balogh János Kiállítóterem vezetőjének erre az alkalomra készített összefoglalója
A kispesti Kossuth-szobor
1848–49-ben még pusztaság „kietlen” lápos mocsaras terület volt az a hely, mely 1871-ben Kispest néven ideiglenes községgé szerveződik. A polgári forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának idejére azonban már községházával, kiépített és működő közhivatalokkal, iskolával, saját újsággal, színházzal rendelkező településsé fejlődött. Népessége fokozatosan nőtt, Budapest megalakulásával (1873) a fővároshoz való közelsége, az alacsonyabb telekárak, az olcsóbb megélhetés vonzotta mindazokat, akik életüket, megélhetésüket ezen a vidéken próbálják újra kezdeni. Költöztek a településre olyanok is, akik ellenzéki érzelmeiket, 48-asságukat nem kívánták feladni. Volt negyvennyolcas honvédek kerestek nyugodt lakóhelyet, de itt települt le Madarász József is, Kossuth eszméinek következetes híve agg férfikorában. Hogy hány volt negyvennyolcas katona élt Kispesten, bizonytalan, a különböző visszaemlékezések, Kispest történetét feldolgozó monográfiák, vagy regényes memoárok eltérő adatokat említenek. Tény azonban, hogy a kialakult község szellemiségét áthatotta a polgári forradalom és a szabadság egyenlőség, testvériség gondolata.
A település lakói fontosnak tartották, hogy megemlékezzenek az 1848-49-es polgári forradalomról és szabadságharcról. Március 15-én vendéglőkben gyűltek össze, ahol szónoklatok, kulturális programok keretében emlékeztek meg a nagy elődökről. Az ünnepségek különböző helyszíneken zajlottak a község vezetői hosszú és hatásos beszédeket mondtak el, melyet a jelenlévők lelkes tapssal fogadtak. 1896-ban fogalmazódott meg először, hogy a község Kossuth Lajos emlékét egy szobor felállításával örökítse meg.
1897-ben Kossuth Lajos halálának harmadik évfordulóján a Kispesti Hírlap (1897. március 27.) egész oldalas megemlékező írást közölt „Kossuth Lajos emléke” címmel. Beszámolt arról, hogy a Kispesti Ipartestület tagjai saját zászlójuk alatt vettek részt a Kerepesi temetőben rendezett megemlékezésen.
1898. március 15-én a forradalom ötvenedik évfordulóján ismét felvetődött az a gondolat, hogy Kossuth Lajosnak emlékszobrot állítsanak. Azonban újabb három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 1901 márciusában a Polgári Kör egyik táncmulatságán Herbacsek Bertalan javaslatára szoboralap bizottság alakuljon, mely a község által megerősítve és felhatalmazva látott immár munkához.
1901–1903 között a szorgos munka ellenére sem sikerült igazi eredményt elérniük, így 1903. május 3-án a község egyik legagilisabb köztiszteletben álló férfiúját, Varjú Kálmánt kérték fel a bizottság elnöki tisztségére. Kezdetben a bizottsági tagok úgy látták, hogy gyűjtések, önkéntes adakozások elegendőek lesznek a szobor pénzügyi alapjának a megteremtéséhez, ám az 1904. március 20-i Kispest Szent-Lőrinczi Újság arról számolt be, hogy a gyűjtés „nem járt kellő sikerrel, a több mint 17 000 lakost számláló község alig pár száz koronával gyarapította az alapot, s úgyszólván csak a legalsóbb néposztály s a szemétbánya munkásai járultak filléreikkel az alap növeléséhez.”
Brandtner Pál főjegyző indítványára a képviselő-testület felkarolta a szoborállítás ügyét és 1904–1907 között évi ötszáz koronát, majd 1908-tól öt éven át évi ezer koronát szavazott meg a szoboralap javára. Így a gyűjtések és a községi támogatás lehetővé tették, hogy 1909-re a bizottság nevében felkérjék Hybl József fiatal kispesti szobrászművészt a szobor megalkotására.
A bizottság semmit sem bízott a véletlenre, nagyhírű művészekből bíráló bizottságot hozott létre, amely az alkotás első pillanatától kísérte végig a mű születését. A Közérdek-Szövetkezés hasábjain tájékoztatták a lakosságot, arról, hogy a szobrászművész kiváló Kossuth-szobrára kétszeresen is büszke lehet a község, hiszen nemcsak saját erejéből készítette, de azt a község egyik polgára alkotta meg.
A szobor leleplezésének időpontja azonban többször módosult. Először úgy tervezték, hogy a 2,5 méter magas, 3 méteres talpazaton álló szobrot 1910. szeptember 15-ig elkészíti a művész, és ugyanebben az évben fel is avatják. Hybl katonai szolgálata miatt ez a terv kútba esett. 1911. március 15-e lett volna a második dátum, melyet az időjárás húzott keresztül: olyan hideg tavasz köszöntött be, amely nem tette lehetővé az ünneplést. A község végül is már semmit nem bízott a véletlenre és 1911. június 11-re csúsztatta el a szobor avatását. A mű leleplezésére alapos előkészületek után került sor.
A korabeli újságok beszámolói alapján magunk elé képzelhetjük azt a lelkesültséget, amellyel a feldíszített Üllői úton a községvezetőiből kiállított fogadóbizottságok a volt Piac-térre kisérték a kor jeles képviselőit: az országgyűlés képviseletében Zlinszky Istvánt, a 48-as Függetlenségi Kossuth Párt képviseletében Förster Aurélt, Kispest kerületi képviselőjét, valamint a Just Párt részéről Sümegi Vilmos országgyűlési képviselőt.
A kispestiek meghívták az avatóünnepségre Kossuth Ferencet is, aki azonban időskorára való tekintettel személyesen nem tudott jelen lenni a rendezvényen.
A hivatalos ünneplés után a község vezetői, pártcsoportosulásai ebéden látták vendégül a meghívottakat. Nemcsak más-más vendéglőkbe mentek, ahol különböző ínycsiklandozó ebédeket szolgáltak fel (a Kispesti Társaskörben például csirkeragu leves, rántott csirke, tojásos saláta, túros rétes és sajt volt a menü), hanem – mint arról a Kispest Szentlőrinczi Lapok is beszámolt – hanem éles polémia alakult ki arról, hogy kinek milyen szerepe volt, illetve miért mellőzték a szoborbizottság munkája során. Nem kis malíciával jegyezte meg az egyik felszólaló, hogy „még hazafias érzésünket is külön-külön kell kifejezésre juttatni”.
Ám a különböző pártcsatározások sem vehették el Kispest lakosságának abbéli örömét, hogy Budapestet megelőzve az országban hatvanötödikként állítottak szobrot Kossuth Lajosnak.
