HÍREK  2021. június 15.      893
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Valahol Európában és Kispesten

Telt házzal játszották kortársaik, iskolatársaik előtt a Mágnes Színház tagjai a Valahol Európában??? című előadást a KMO-ban. Ezzel valóra vált az a célkitűzésünk, hogy minden társulati tag el tud jönni a Szelidi-tó melletti felkészítőtáborunkba augusztusban, ahol a szeptemberi, Békéscsabán megrendezésre kerülő országos versenyre készülünk majd fel – tudtuk meg Kiss Ágnestől, a Mágnes Színház művészeti vezetőjétől a tegnapi színházi programon.

Valahol Európában és Kispesten
A képre kattintva galéria nyílik. (23 kép)

Sajnos a járvány alaposan átalakította a társulat életét már tavaly és még az idén is. Sok kisgyerek családja került nehéz helyzetbe a pandémia miatt, volt, ahol a szülők elveszítették munkahelyeiket, így a gyerekek közül lett volna, aki nem tudott volna velünk tartani a nyári felkészítőtáborra. Ezért vetették fel a szülők, hogy rendezzünk egy jótékonysági előadást, most magunknak, magunkért – mesélte Kiss Ágnes az előadás megszületésének történetét.

A művészeti vezetőtől megtudtuk azt is, hogy az előadásra a társulat tagjainak osztály és iskolatársait hívták meg, ők vásárolták meg a jegyeket is, azzal a nem titkolt céllal, hogy ők is lássák, mivel foglalkoznak szabad idejükben a Mágnes Színház tagjai.

Elérték a céljukat, eljöttek a gyerekek a különböző intézményekből, többek között a kispesti Erkel és a Bolyai általános iskolából, a Semmelweis szakképzőből, a csepeli Jedlik gimnáziumból, a X. kerületi Szent László gimnáziumból, és sokan meglepődtek kortársaik teljesítményén.

Az előadás előkészítése, a felkészülés sem volt zavartalan, hiszen a pandémia alatt csak utcán, parkban, később már a Kispesti Vigadóban is tudtak próbálni, ami nem volt könnyű a 34 fellépő gyereknek, akik közül kilencen most először léptek ebben a darabban színre.

A darabválasztásról megtudtuk azt is, hogy úgy látszik, párhuzamot lehet vonni a két korszak, a második világháború és a jelenlegi pandémia közé, hiszen mindkét időszakban óriási teher hárul a gyerekekre is, amivel meg kell birkózniuk.

Kiss Ágnestől megtudtuk azt is, hogy a Mágnes Színház június 19-én, szombaton tartja évadzáró előadását a KMO-ban, ahol négy kisebb darabot mutatnak majd be a közönségnek.