HÍREK  2021. szeptember 20.      245

Újra ünnepelt Wekerletelep

Újra Együtt! – ez volt a mottója a XXX. Wekerlei Napoknak a hétvégén. Tavaly a járvány miatt maradt el a városrész hagyományos nagyrendezvénye.

A képre kattintva galéria nyílik. (32 kép)

Mint már évek óta megszokott, szombaton a nagyszínpadi programok, gyermekműsorok, meseelőadások, táncprogramok és koncertek, vasárnap Jelfák-kiállítás, a szolidaritás tere, családi pontgyűjtő játék és zenepaviloni koncertek várták a kilátogató kispestieket, akik csak védettségi igazolvánnyal léphettek be a Kós Károly térre. A vásári forgatagban minkét napon programokat kínált az önkormányzat, az Átalakuló Wekerle, a Wekerlei Kultúrház és a Mátrix Oktatási Központ pavilonja. A Kulturális Örökség Napjai keretében lovaskocsikázásra és helytörténeti sétákra lehetett jelentkezni. Ugyancsak mindkét nap voltak sportprogramok, vasárnap pedig sportágválasztóra is várták a gyerekeket és felnőtteket.

A képre kattintva galéria nyílik. (24 kép)
 

A járvány miatt tavaly szeptember 3-án mondtuk le a XXIX. rendezvényt, amelyen már akkor is több, a Köszönjük Magyarország! programban részt vevő előadó szerepelt volna, és ez történt idén is – mondta el lapunknak Szebenyi Marianna szervező. Hozzátette, a kétnapos kocsikázással és a wekerlei sétákkal – amelyek nagyon népszerűek – erőssé tették a kulturális örökségi részét is a rendezvénynek. Ez egy olyan rendezvény, amit évek óta egy civil szervezet szervez, önkéntes munkával, önkéntesekkel, minimális pénzből – hangsúlyozta.

Somlói Judit, a főszervező Wekerlei Társaskör elnöke arról beszélt, hogy az önkénteseket nehezebb volt megszólítani, mert mindenki elszokott ettől, de akik itt voltak, azok teljes mellbedobással csinálták. Elmondta, idén nagyon sok középiskolás segített, az iskolai közösségi szolgálat keretében. Én bízom abban, hogy csak megérintette őket valami, és ez nagyon pozitív.  Minden területen segítettek: a beengedésnél, a Társaskör információs sátránál, az öltözők védésében és az elsősegélynél is.

Szombat este két koncert, a Joe Cocker Coverband és a Jerry Lee Lewis Rock&Roll Service fellépése között köszöntötte a közönséget a rendezvényt 1,5 millió forinttal támogató önkormányzat nevében Kispest polgármestere. Gajda Péter arról beszélt, örül, hogy a járvány miatti szünet után most közösen ünnepelhetjük a XXX. Wekerlei Napokat. Köszönte a szervezőknek a színvonalas programokat, köszönetet mondott azoknak a kispestieknek, elsősorban az egészségügyben, a közoktatásban, a szociális ágazatban és a közbiztonság területén dolgozóknak, akik kiemelkedően teljesítettek az elmúlt másfél évben. Hozzátette, örül, hogy minden nehézség ellenére – főleg az egészségügyben – sikerült jelentős fejlesztéseket elindítani.

Somlói Judit megköszönte az önkormányzat támogatását, a wekerlei önkénteseknek, hogy visszaálltak a csapatba, és együtt létrehozhatták a XXX. Wekerlei Napokat. 

--------------------------------------------------------------

A XXX. Wekerle Napok keretében, az első polgári származású magyar miniszterelnök halálának 100. évfordulóján koszorúzták meg Wekerle Sándor szobrát a Kós téren.

A képre kattintva galéria nyílik. (6 kép)

A koszorúzási ünnepségen Wekerle szülővárosának (Mór) képviseletében, a Wekerlei Társaskör Egyesület (WTE) meghívására, Buza Ernő, a Wekerle Sándor Életművét Gondozó Kulturális és Tudományos Alapítvány kuratóriumi elnöke és Balogh Tibor kuratóriumi tag vett részt. Kispest Önkormányzata nevében Gajda Péter polgármester, Varga Attila és Vinczek György alpolgármester, a WTE képviseletében pedig az egyesület jelenlegi és korábbi elnöke, Somlói Judit és Nagy Tamás helytörténész rótta le kegyeletét.

Somlói Judit ünnepei beszédében felidézte az 1921-ben elhunyt Wekerle munkásságának legfontosabb állomásait, méltatta a volt miniszterelnök emberi és politikusi nagyságát, töretlen küzdelmét a változásokért. Kitért arra is, hogy a Wekerle által megálmodott és megvalósított szociális program keretében épülhetett meg az az Állami Munkástelep, amelyet az itt élők neveztek el már építése után nem sokkal Wekerlének, ahogy a köznapi szóhasználatban évtizedek óta még ma is így ismeri mindenki.

Buza Ernő arról beszélt, hogy Wekerle emléke, nagysága, munkássága, mind az államférfié, mind a politikusé, mind pedig a tudósé, az elmúlt évtizedekben méltatlanul a feledésé lett, de nemzete végre kezdi felfedezni, értékelni őt, és elismerni, hogy munkásságának köszönhetően, annak alapjain épülhetett a polgári társadalom. Ennek a hálának és elismerésnek az egyik szép példája, hogy a Kós téren a móriak és a kispestiek közösen hajtanak fejet Wekerle Sándor első magyarországi köztéri szobra előtt.

A kuratóriumi elnök röviden elmondta azt is, hogy a 100. évforduló tiszteletére számtalan tudományos, kulturális program keretében emlékeztek Wekerle Sándorra szülővárosában és az országban. Az elmúlt napokban, immár ötödik alkalommal osztották ki kora „válságmenedzsere” tiszteletére alapított Wekerle Sándor közgazdasági és tudományos életműdíjat, amelyet idén Botos Katalin, a SZTE gazdasági professzora kapott. Ezen kívül a centenáriumra jelent meg Kárbin Ákos történész könyve Wekerle Sándor, a Monarchia aranyembere címmel.

Buza Ernő is elismeréssel szólt a Wekerléről, amit Wekerle szívügyének tekintett, és amely eszenciája gondolkodásmódjának is. Nyugati kertvárosi mintára, de Kós Károllyal a hagyományokra építve valósították meg ezt. „Mert építeni kell és nem rombolni, hinni kell, nem csüggedni” – mondta igazi hazafiként, államférfiként Trianon után, halála előtt nem sokkal 1921-ben.  

----------------------------------------------------------------

A XXX. Wekerlei Napok keretében Jelfák vezessenek címmel kiállítás nyílt a Wekerlei Társaskör Egyesület (WTE) Kós Károly téri irodájának pincehelyiségében.

A képre kattintva galéria nyílik. (7 kép)
 

A kiállítás nyomon követi annak az egyedülálló és újszerű művészeti projekt megszületését, amelyben a tíz jelfából álló Jelfák az úton elnevezésű Wekerlei Térvers jött létre.
Az alkotók, Bank Róbert, Csóka Eszter, Fazekas Csaba, Ivancsics László, Romhányi András, Somlói Judit, Szebenyi Marianna, Urmai László és Váradi Balázs nevében Romhányi András mesélt arról, hogy a Wekerlei Térvers egyedülálló közösségi alkotás, amely önkéntesek ötletelése és munkája nyomán született meg. Sokszor sok és fárasztó vita eredményét láthatják most a Wekerlén járók, amelynek megvalósulását kétmillió forinttal támogatta az önkormányzat. Tíz jelfából álló installáció komplex művészeti-építészeti-környezeti élményt nyújt mindenkinek a Wekerletelepen.

Romhányi Andrástól megtudhattuk azt is, hogy bár látszólag már teljesen elkészültek a jelfák, ám a „pillangós” jelfát, egy ugyancsak bonyolult optikai eljárással jelenleg még módosítják, bővítik, hiszen a tervek szerint pillangó két csápját, mint afféle periszkópot használhatják majd az érdeklődők. Ha minden úgy alakul, ahogy azt elképzelték, akkor pillangó jobb és bal „szemében” a környéken lévő egy-egy iskolát, míg az együttnézés során a két intézményt és panorámaképet fogunk majd látni.
A tárlatot Molnár László wekerlei építész méltatta és nyitotta meg. A megnyitón résztvevők láthatták Toldy Miklós Út az útig című dokumentumfilmjét a Wekerlei térversekről, az alkotás közös öröméről, nehézségeiről, körülményeiről. A megnyitó műsorában közreműködött Engloner Attila és Óvári Máté.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a térvers a Wekerlei Társaskör Egyesület (WTE) kezdeményezésére jött létre. Önkéntesek fejében született meg az ötlet 2012 őszén: ne legyen az enyészeté az a 21 faragott faoszlop, amiket a Bárczi téri Megfagyott muzsikusok installáció felújítása miatt bontottak el. Egy kilencfős csapat közös gondolkodása nyomán született meg a szándék, hogy az oszlopokat értékteremtő és a telep különleges értékeit bemutató egyedi módon hasznosítsák. A Wekerletelep 110 jubileumi évhez kapcsolódóan kapott kétmillió forint önkormányzati támogatás eredményeképpen 2020 januárjában indulhatott az érdemi munka. Az alkotók nagy hangsúlyt fektettek a térvers útvonalának megkomponálására, a tíz állomás helyszínének kijelölésére és kialakítására, a nézőkék által megmutatott részletek kiválasztására. A környezet és a kiemelt térrészletek ihletésére megszülettek az egyes talapzatokon olvasható szövegszilánkok. Fáradságos és konstruktív alkotói viták után elkészültek az első vizuális tervek, majd körültekintő szakmai munkára volt szükség hogy a természeti és épített környezetbe való illeszkedés mellett műszaki és biztonsági szempontoknak is megfelelő alkotások szülessenek. 2020 őszére összeálltak a véglegesnek tűnő gyártmánytervek, majd a szükséges engedélyeket is megkapta a projekt. A különleges szakipari munkákat külsős mesterekre bízták, de többi feladatot – földmunkák, festések, szerelések, betonozás – az alkotók és néhány további önkéntes bevonásával saját kezűleg végezték. Négy hónapi intenzív kivitelezési munkálkodás után kelt életre a Jelfák az úton című Wekerlei Térvers.
A Térversek történetéről, wekerlei helyszíneikről, ajánlott útvonalról bővebben: http://wekerleitervers.hu/?fbclid=IwAR3OcaIYG5kuWTGfTd_vBksENUb5DkqkwVS1_Lu_KIhx6Qz2WOotWZ_nmgE 

-----------------------------------------------------------------------

Kispest Önkormányzata két zöldsátorral vett részt a XXX. Wekerlei Napok rendezvényén. A KEHOP 1.2.1 (klíma) és KEHOP 5.4.1 (energetika) pályázatok keretében szemléletformáló tanácsadást, ismeretterjesztő felvilágosítást, beszélgetést, kérdőívkitöltést szerveztek a szakemberek. Az Átalakuló Wekerle sátrában pedig többek között a komposztálás, az újrahasznosítás, az energiatudatosság fejlesztése volt a téma.

 

A képre kattintva galéria nyílik. (5 kép)

Az „Energia” sátorban a KEHOP-5.4.1. „Energiatudatos szemléletformálás a XIX. kerületben elnevezésű projekt keretében már az első nap több mint 170 környezettudatosságról szóló kérdőívet töltöttek ki gyerekek és felnőttek – tudtuk meg Nagy Zitától, a Polgármesteri Hivatal pályázatíró munkatársától, a program egyik koordinátorától.

Magyar László energia- és klímaszakértő, aki néhány héttel ezelőtt az polgármesteri hivatal dolgozóinak beszélt arról, hogy a munkahelyeken mi mindent tehetünk a klímavédelemért, ami még pénzbe sem, csupán odafigyelésbe kerül, kérdésünkre elmondta, hogy a sátornál érdeklődők között volt pedagógus, aki tananyagot keresett a témában, mások kazáncseréhez, szigeteléshez kértek energetikai tanácsot, vagy pályázatok iránt érdeklődtek. De voltak, akik csak azt mesélték el szívesen, hogy ők, ha tehetik, már kerékpárral járnak a munkahelyükre, lift helyett gyalog mennek fel az emeletre, vagy hogy egyre gyakrabban kapcsolják le a villanyt, ha nincsenek a szobában.

A „Klíma” sátorban pedig KEHOP 1.2.1-18-2018-00009 azonosítószámú „Klímatudatossági programok Kispesten” című projekt keretén belül, a „klímatudatosság”, azaz, mit tehetünk egyéni szinteken is a klímavédelemért, volt a fő téma. Itt is volt kérdőív, amely olykor tréfásra sikeredett választható válaszai hívták fel a figyelmet a téma fontosságára. Itt a szakemberek két fontos területre, a komposztálásra és a hősziget hatás kialakulására koncentráltak.

Csikai Máriától, a JÓÜGY Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy sokan meglepődve hallják, hogy bizony nemcsak a kertben, hanem beltérben, a lakásban, konyhában is lehet komposztálni úgy, hogy a kellemetlen szagok ne zavarjanak senkit.

Kevésbé ismert fogalom még a hétköznapokban az úgynevezett hősziget hatás, amely a városok túlburkolásakor keletkezik. A klímaváltozás hatására átlagosan egyre forróbbak a nyarak, a hőhullámok intenzívebbek és gyakoribbak. Ez önmagában megterhelő mindenkinek, de a lebetonozott, térkövezett városok, mint egy hősugárzó működnek a nagy melegben. Komoly városfejlesztési feladat ezek csökkentése zöldfelületek, zöldfoltok kialakításával, vagy árnyékolással – hangsúlyozta a szakember, aki elmesélte azt is, hogy a kérdőívet helyesen kitöltők egy magcsomagocskát kaptak, amellyel arra szerették volna felhívni a figyelmet, otthon is lehet kis mennyiségben vitaminforrást csíráztatni, és nem kell a világ másik tájáról félig éretlenül leszedett, vegyszerezett és hosszasan utaztatott zöldségeket vásárolni.


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.