HÍREK  2021. október 05.      251

Ajándékműsorral köszöntötték az időseket

Október elseje harminc éve az Idősek Világnapja. A járvány miatt tavaly elmaradt a hagyományos kerületi ünnepség. Idén a sztárvendég, Delhusa Gjon ajándékműsorával köszöntötték a kispesti időseket a KMO-ban.

A képre kattintva galéria nyílik. (12 kép)

Nem meglepő, hogy Kispest is lassan elöregszik. A Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat munkatársai is naponta 600-700 idős, beteg emberről gondoskodnak – mondta köszöntőbeszédében Balázs Piroska intézményvezető. Tájékoztatása szerint a Kispesten élő 58 ezer ember 28 százaléka tartozik az idősebb, 60 év feletti korosztályhoz, és létszámuk egyre növekszik, ami egyre több feladatot ad az ellátó szervezetnek.

Gajda Péter polgármester arról beszélt, hogy a mögöttünk lévő másfél év mennyi minden tanulnivalót hozott. A világon végigpörgő járvány megijesztett bennünket, felforgatta az életünket, új szabályokat kellett megtanulnunk néhány hét, hónap alatt. Most, hogy van remény arra, hogy visszaállhat az élet a régi kerékvágásba, szükségünk van azokra az ünnepi alkalmakra, amikor együtt lehetünk, újra egymás szemébe nézhetünk. Nemcsak az egyének mindennapjait zavarta meg a járvány, hanem Kispest életét is, hiszen a veszélyhelyzetre hivatkozva a kormányzati elvonások után újra kellett gondolni azokat az önkormányzati teendőket, fejlesztéseket, amelyek feltétlenül szükségesek a zavartalan élethez. A nehézségek ellenére nem engedtünk az idősgondozás minőségéből, a kerület közbiztonságának megőrzéséből és a helyi egészségügy további fejlesztésből, ami ugyancsak érinti az idősebb korosztályt is – hangsúlyozta a polgármester, aki itt is köszönetet mondott az időseknek azért az aktivitásért, civil szervezeti munkáért, amellyel hozzájárulnak a város mindennapjaihoz. Önök a mi tanácsadóink! Továbbra is várjuk véleményüket, észrevételeiket, javaslataikat – zárta köszöntőjét Gajda Péter.

Akár hogyan is fogalmazunk, a magyar nyelvben nem találtunk korosztály megszólítására olyan szót, amely megfelelően tükrözné az életkorból adódó méltóságot, tapasztalatot, a nekik járó tiszteletet, hiszen abban a szóban, hogy „öreg”, már benne van a lemondás, a lesajnálás. Pedig az öregség az élet elkerülhetetlen velejárója, de semmiképpen nem természetes, hogy csak az unokázás, az otthon ülés ebben az életkorban a feladatuk – hangsúlyozta Burány Sándor, Kispest országgyűlési képviselője. A honatya szerint a fiatalabb korosztályok, bár szerencsések, hiszen az életükből hiányzik a háború, a nélkülözés emléke, ezek túlélésének tapasztalata, de mivel soha sem lehet tudni, hogy mikor lenne szükségünk mindezekre, meg kell hallgatnunk azokat, akik még tudnak mesélni nekünk erről, hiszen szegényebb és veszélyesebb lenne az életünk ezen tapasztalatok nélkül. Szerencsére a kispesti nyugdíjasok aktívak, élénk közösségi életet élnek. Szükség is van erre, mert őket sokkal jobban fenyegeti a magányosság, mint a fiatalabbakat – mondta.

Vinczek György a kerületi szociális ügyekért felelős alpolgármester, aki talán a legközelebbről ismeri a kispesti idősek napi gondjait, „nagy tapasztalatú fiataloknak” szólította az egybegyűlteket, mivel ő is érzi, csakúgy mint Burány Sándor, hogy bizony nehéz a korosztály megszólítása, hiszen szépkorúaktól a nyugdíjasokig sok minden szerepel a listán. Másfél éve nem találkoztam a kerületi nyugdíjasház lakóival. A napokban ott jártam, nagyon megrázott az ottlétem: jelenleg hat üres lakás van az intézményben, megszaporodott a kerekesszékek és a járókeretek száma a folyosókon. Még a nyugdíjasházban, biztonságban, közösségben élőket is alaposan megviselte a vírus, a magányosan élők jobban megszenvedték a járvány másfél évét nem csak testileg, de lelkileg is – mesélte.

A közös ünneplésre érkező Hiller István, Kispest másik országgyűlési képviselője mondandójában azt fejtegette, hogy sok mindent meg lehet szerezni pénzért, de a tradíció, a nemzedékek, a generációk közötti tudás- és tapasztalatátadás hagyománya megvásárolhatatlan. Bizony érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy Önök mi mindent tudnak! Érdemes ezeket meghallgatni, mert az ünneplés része egy-egy beszélgetés is, amikor megtudhatjuk mi mindent kaptunk, kaphattunk az előttünk élő generációktól. Adják át nekünk mindezt, hogy mi is továbbadhassuk majd – mondta az országgyűlés alelnöke.

Az ünnepi műsor előtt köszöntötték Nagy Andrásnét, Magdi nénit, aki 101 évével a jelenlévők között a legidősebb volt. 


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.