HÍREK  2021. október 08.      171

Díjat kapott a KMO munkatársa

Kranyik Ildikó, a KMO grafikusa második díjat kapott plakátjáért a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat #mindentegylapra! pályázatán. A programsorozat záró sajtótájékoztatóját és a díjkiosztót ma tartották a KMO-ban.

A képre kattintva galéria nyílik. (4 kép)

A 15. Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat keretében több mint 200 szervezet közel 400 helyszínen szervezett mintegy 1000 programot országszerte, amin közel 80 000 ember vett részt szeptember 24-e és 26-a között – számolt be Kiss Szabolcs, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közművelődésért felelős főosztályvezetője az idei rendezvénysorozat eredményeiről.

Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke értékelésében arról beszélt, tükrözi az intézményhálózat sokszínűségét, hogy sport- és rekreációs programok is helyet kaptak a hosszú hétvége rendezvényei között csakúgy, mint előadóművészeti csoportok nyitott próbái. A főszervező hangsúlyozta, a hétvége újra bebizonyította és láthatóvá tette, hogy mennyire nélkülözhetetlen helyszínét jelentik a művelődési házak a közösségteremtésnek. Kiemelte, idén már harmadik éve, hogy szinte az összes hazánkkal szomszédos ország is csatlakozott az eseménysorozathoz.

Novák Péter, aki a korábbi évekhez hasonlóan idén is a rendezvény védnöke volt, köszöntötte a résztvevőket és gratulált a nyertes pályázóknak.

Azért, hogy ösztönözzék az intézményeket, a szakembereket és a látogatókat az aktívabb részvételre, a szervezők a már hagyományosnak mondható fotó-, és plakátpályázat mellett idén indítottak egy Hogy volt? című új pályázatot is, mely a rendezvény kreatív megörökítésére ösztönzi a pályázókat. A Kultúrházak éjjel-nappal záró sajtótájékoztatóján Kiss Szabolcs, Novák Péter és Bordás István közösen adták át a pályázatok nyerteseinek a díjakat.

A #vanképedhozzánk?  fotópályázatra a közművelődési intézmények rendezvényein készült fotósorozatokkal nevezhettek az érdeklődők,  és az intézmények mellett a közönség is részt vehetett benne. 91 alkotótól 366 fotó érkezett.
- I. díj: Szarka János, Sátoraljaújhely Kossuth Lajos Művelődési Központ - Zemplén Nemzetközi Néptáncfesztiválján készült fotósorozata,
- II. díj: Mészáros Gábor, Ferencvárosi Művelődési Központ által szervezett karantén koncertek fotósorozata,
- III. díj: Petike Petra, kozármislenyi fotósorozata amely a Kozármislenyi Művelődési Központ és Könyvtár NKft. - Mislenyi Portéka helyi piac eseményén készült.

A #mindentegylapra! pályázatra a szervezetek programjait, munkáját népszerűsítő plakátokat vártak a szervezők. 99 alkotó küldött plakátokat.
- I. díj: Vigh Gábor, a Malter filmfesztiválra készült alkotása,
- II. díj: Kranyik Ildikó Berecz András-plakátja a KMO Művelődési Központ és Könyvtár számára,
- III. díj: Máté Réka, Adventi varázs asztal című alkotása a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ számára.

A Hogy volt? című pályázatra, amelyben a megvalósult rendezvényeket kellet ismertetni megadott szempontok szerint 38 pályázat érkezett. A nyertes községek Gógánfa Község Önkormányzat Kultúrháza, Kispáli Község Önkormányzat Közösségi Színtere, valamint a Tárnoki Köz-Ért Kft. (Heinrich Antal Ház és Könyvtár) volt, míg a díjazott városok Balatonfüred Kulturális Közgyűjtemény Fenntartó Nonprofit Kft., a Szentesi Művelődési Központ és az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ lettek. A fővárosi nyertesek pedig az ERöMŰVHÁZ Nonprofit Kft. és a Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei lettek.

A Kultúrházak éjjel-nappal a Magyar Népművelők Egyesülete szervezésében, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Kulturális Központok Országos Szövetsége, a Nemzeti Művelődési Intézet, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete, a PReport PR partnerségével, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre. 


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.