HÍREK  2022. április 09.      1,121
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Emléktáblát avattak a felújított Hofherr-ház falán

Az emléktábla-avatóval elkezdődött a Kispest várossá válásának centenáriumára tervezett rendezvény- és programsorozat. Az Üllői út és a Vécsey utca sarkán álló, Hofherr-ház néven ismert épület története is 100 éve kezdődött.

Emléktáblát avattak a felújított Hofherr-ház falán
A képre kattintva galéria nyílik. (13 kép)

Kispest polgármestere az ikonikus épület példamutató megújulásáról beszélt köszöntőjében, és megköszönte a lakóközösségnek, hogy a kerület számára fontos, helyi védettséget élvező társasház felújítását kezdeményezték. Gajda Péter elmondta, a tulajdoni hányadnak megfelelően, a hat bérlakás után hatmillió forinttal járult hozzá az önkormányzat az épület pár évvel ezelőtti felújításához. Hozzátette, már a munka elején is látni lehetett, hogy sikeres lesz a rekonstrukció, szép lesz a ház.

Siklós Zsuzsanna, a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény vezetője elmondta, a Hofherr cég 1922 novemberében a vásárolta meg a telket, és 1924 novembere körül már állt az épület, erről az Új Nemzedék című újság írt (májusban, júniusban még kőművesmunkákra és a villanyszerelésre írtak ki pályázatokat). Arról is beszélt, hogy 1925 júniusában már laktak az épületben, mert két mérnök lakásába betörtek, amikor azok színházba mentek, és mire visszaértek, a spájzban megtalálták a betörőt, de a rendőrség gyorsan intézkedett.

Dr. Stieber József, a 2009-ben alakult Hofherr–Dutra Emléktársaság elnöke úgy fogalmazott, hogy az épület egy újabb eleme az egykori Hofherr-birodalomnak. Beszélt arról is, hogy Pestszentlőrincen a Kossuth tér sarkán áll a gyár első igazgatójának egykori villája. Valamikor ott domb volt, így amikor Hofherr Albert kinézett a villa ablakán, rálátott a gyárára. Végül a május 1-jei Hoffherr–Dutra Gépmajálist ajánlotta a lakók figyelmébe, amelyet a XVIII. kerületi Tomory Lajos Múzeum kertjében rendeznek meg idén.

A rendezvény zárásaként előbb a lakók képviselői, majd az önkormányzat nevében Gajda Péter polgármester, Vinczek György alpolgármester és Teknős Ferenc önkormányzati képviselő helyezték el koszorúikat az emléktábla alatt.

Az 1924-ben elkészült ház építőmester Szűcs Jenő volt. A háromemeletes épületben 40 – nyolc nagyobb, 120 m²-es, húsz közepes, 70 m²-es, tizenkettő kisebb 40 m²-es – lakást alakítottak ki a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt. tisztviselőinek, valamint két 30 m²-eset a házmestereknek. Az alagsorban közös fürdőszoba és mosókonyha volt. A homlokzaton lévő díszek a gépgyárra utalnak.