HÍREK  2022. április 27.      707
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Ülésezett a Kispesti Idősügyi Tanács

Majd három év kényszerszünet után ismét összeült a Kispesti Idősügyi Tanács kedden a Városháza dísztermében. A konzultációs ülésre meghívást kaptak a szavazati joggal rendelkező szervezetek képviselői (26), valamint 19 meghívott egyházi, civil szervezet. 

Ülésezett a Kispesti Idősügyi Tanács
A képre kattintva galéria nyílik. (10 kép)

A Kispesti Idősügyi Tanács 2018 szeptemberi megalakulásáról – a kormányhatározat rendelkezése értelmében – 2018 áprilisában döntött a képviselő-testület. A 26 szavazati joggal rendelkező alaptagból és 19 meghívott tagból álló konzultációs testület akkor működik jól, ha nyitott, és minél szélesebb körben fogad be civil szervezeteket, illetve még most is bárki csatlakozhat a közös munkájához – tudtuk meg a tanács elnökétől, Gajda Péter polgármestertől, aki Vinczek György alpolgármestert, társelnököt bízta meg a tanács operatív vezetésével.

A tanács működésének fontosságáról a polgármester elmondta: folyamatos a kerület elöregedése, hiszen a csaknem 60 ezres lélekszámú Kispesten mintegy 15 ezer időskorú, 65 év feletti él. Ez a trend országos, így az önkormányzatoknak kiemelt feladata a korosztály magas színvonalú ellátása, életminőséget javító programok, szolgáltatások szervezése. A kerületi civil és egyházügyi fórumhoz hasonlóan a tanács tagjai, a csatlakozó civil szervezetek, egyházak képviselői, az önkormányzat illetékes irodái, tisztségviselői, a bizottságok tagjai, az érdekvédelmi szervezetek és mindazok, akik csatlakoznak a közös munkához, gondolkodáshoz, közvetlenül teremthetnek kapcsolatot egymással, ötletelnek, javaslatokat tesznek, véleményt mondanak a korosztályt érintő kérdésekben.

Az ülés alatt elnöklő Vinczek György beszédében megemlékezett arról a közel 200 kispestiről, akik a járvány miatt vesztették el életüket. Bevezetőjében beszélt arról, hogy az önkormányzat tavaly már pályázott az Idősbarát önkormányzat címre, és bár azt nem kapta meg, nincs szégyenkeznivalója a városnak idősügyben.  A mások által odaítélt címnél is fontosabb talán, hogy Kispestről köztudott, hogy mindenkor és mindenben számít az itt élő idős korosztály véleményére, tapasztalatára. Az itt élők hasznos tagoknak érezhetik magukat a kerület életében. Négy időseket tömörítő civil szervezet és jó néhány civil csoport tevékenykedik a városban. Kedvezményesen használhatják a helyi uszodát, számtalan időseknek szóló program közül választhatnak a KMO programkínálatából, szenior sportegyesületbe tömörülve sportolhatnak a kerületi sporttelepeken. Programjaik szervezéséhez támogatásért fordulhatnak az önkormányzathoz, amely az idei költségvetésben mintegy 25 millió forintot különített el erre a célra – hangsúlyozta.

Dr. Kumin Marianna, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI) főigazgató-főorvosa röviden beszélt arról a tényről, hogy az idősödés általános jelenség a világon. Egyes számítások szerint 2050-re minden 3-4. ember 65 év feletti lesz a Földön. Jelenleg is a 65 év felettiek száma mintegy 30 százaléka a teljes lélekszámnak. Az életkor kitolódásával pedig egyre fontosabb tény, hogy a mostani 60+-os korosztály aktivitása, munkakedve az évtizedekkel ezelőtti 50 éves korosztályénak felel meg. Ebből pedig következik az a cél, hogy minél jobb életminőségben, napi aktivitásban éljék meg a mindennapokat. És bár az öregedés, a testi, a lelki fokozatos és egyenletes, a hanyatlás elkerülhetetlen, intenzitásának csökkentése, időbeni kitolása már az egyén számára is lehetséges. Egy évtizede annak, hogy körvonalazódik az aktív időskor fogalma is, készül egy 15 pontos kérdőív, amellyel képet kaphatunk az egyén aktivitásáról. Az egészséges idősödésről a WHO is megfogalmazza a legfontosabb tudnivalókat, amelynek része az egészségügyi ellátórendszerhez való egyenlő hozzáférés lehetősége is.  Idős korban is fontos a tanulás, az új ismeretek bevésése, ami szintén segíti a szellemi hanyatlás lassítását. Ebben az életkorban van lehetőség olyan hobbik, elfoglaltságok végzésére is, amelyekre az aktív életszakaszban munka, család mellett nem volt idő, lehetőség. Sokan kezdenek el festeni, nyelvet tanulni, mások zenélni, hangszeren játszani, kórusban énekelni, rendszeresen mozogni, sőt örömtáncolni, csupán a mozgás és a társaság kedvéért, ami szintén fontos, és kedvezően hat a szervezetre.

Ennek kapcsán a főigazgató-főorvos elmondta, hogy az elmúlt időszakban komoly teher hárult az alapellátásban résztvevőkre, háziorvosokra és a szakrendelőben dolgozókra egyaránt. Támadtak feszültségek, de talán most egy kicsit békésebb időszak jön, lesz egy pár nyugodt hónapunk. De a veszély még nem múlt el teljesen, ezért mind az egészségügyi intézményekben, mind pedig ismeretlen környezetben, zárt térben hasznos a maszk további használata – javasolta a résztvevőknek. A pandémia azért hozott sok újdonságot is, amelyeket a veszélyhelyzet múltával sem kéne elfelejteni. Kumin főigazgató példaként említette, hogy bár a járvány sokszor nehezítette, és volt, amikor teljesen lehetetlenné tette az orvos-beteg találkozásokat, helyét a telemedicina vette át, és ez a visszaállt betegellátási gyakorlatban is megmarad, nem térnek vissza a régi típusú ellátási módokhoz, például az időpontnélküliséghez.

A nehézségek ellenére KEI életében örömteli események is voltak az elmúlt időszakban.  Bár a tervek szerint már tavasszal műtöttek volna az intézet legfelső szintjén kialakított egynapos sebészeten, a járvány megnehezítette a közbeszerzést, így az indulásra várni kell még nyárig.  De lassan minden a helyére kerül. Fővárosi szinten is egyedülállóan gyönyörű, kiváló minőségben kivitelezett, tágas műtőblokkot fogunk majd átadni – mondta el dr. Kumin Marianna.

Blázy Krisztina, a Humánszolgáltatási és Szociális Iroda vezetője ez alkalommal is köszönetet mondott a pandémia és a teljes zárás idején végzett feladatokban való önzetlen részvételért valamennyi civil szervezetnek, a kerületi óvodák, bölcsődék, a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat, a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum és a KEI munkatársainak, valamint a képviselő-testület tagjainak, a polgármesteri hivatal dolgozóinak, akik ha kellett maszkot varrtak, ételt szállítottak,  ügyeletet tartottak, segítették a rászorultakat, védték az egyedül élők egészségét, biztonságát.  Idős ember, rászoruló család ez idő alatt nem maradt, nem maradhatott ellátatlanul – emelte ki az irodavezető.