HÍREK  2022. május 30.      483
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Szolidaritás Ukrajnával

Jótékonysági estet tartottak a Méltóság Napja Templomban vasárnap. A résztvevők az Ukrajnában zajló vérontás áldozatai iránti szolidaritásukat demonstrálták, és az ukrán lakosságot támogatták adományaikkal az Oltalom Karitatív Egyesületen keresztül.

Szolidaritás Ukrajnával
A képre kattintva galéria nyílik. (20 kép)

Iványi Miklós, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) Méltóság Napja Templomának lelkésze, arról beszélt megnyitójában, hogy az Isten mindig a bántott ember mellett áll, azokért kell szót emelni, akik bajban vannak, most az ukrán emberekre kell gondolni, és nem lehet relativizálni a problémát. Felidézte az ukrán nép egyik legnagyobb katasztrófáját, a hibás politikai döntés eredményeként bekövetkezett éhínséget, 1932–33-ban (holodomor=éhhalál), amelynek áldozatait 3,5-7,5 millióra teszik. Mint mondta, a történet most sem szól másról, mint a diktatúra akaratáról. Az est célja, emlékezni azokra, akik az értelmetlen háború áldozataivá váltak, és harcolnia békéért a művészet fegyverével.

Az estet köszöntő Ljubov Nepop úgy fogalmazott, a rendezvény azt jelenti, hogy támogatják az ukránokat, „fontos, hogy mellettünk állnak a barátaink” – hangsúlyozta Ukrajna magyarországi nagykövete. Beszélt a háború pusztításairól, a szenvedésről, az orosz haderő ukrán lakosság ellen elkövetett atrocitásairól is. Ljubov Nepop elmondta, Ukrajna hálás a magyar népnek azért, hogy segítettek, segítenek a háború elől menekülőknek, és kérte továbbra is támogassák országát, mert nagy szükségük van a segítségre.

Arató Gergely, Kispest országgyűlési képviselője azt mondta, hisz benne, hogy a diktatúra, az erőszak sosem örökkévaló. Országokat meg lehet szállni, városokat le lehet rombolni, embereket meg lehet ölni, de a városok újjáépülnek, az emberek emléke megmarad – fogalmazott. Ki kell mondani – hangsúlyozta –, hogy Ukrajnával érzünk, őket támogatjuk.

Kispest polgármestere kijelentette, semmilyen indoka nincs annak, hogy bárki embereket öljön. Gajda Péter azt mondta, bízik abban, hogy minél hamarabb véget ér az őrület. Ne higgyünk a hazugságnak, mondjuk ki, hogy elég a háborúból, és álljunk ki az elesettek mellett.

Margitics Natália, a Kispesti Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnök a kispestiek együttérzését, a segítők közreműködését és az önkormányzat támogatását köszönte meg, amiért a menekültek rendelkezésére bocsátotta a korábbi Harangvirág bölcsődét, ahol máig vannak még családok.

A MET elnöke, Iványi Gábor úgy fogalmazott, a magyar szabadságról is szó van, amikor az ország vezetői nem tudnak egyértelmű kiállást mutatni Ukrajna mellett.

A „Kék - sárga/Speciális színházi művelet című jótékonysági felolvasóest megrázó élmény volt, erős érzelmeket váltott ki a hallgatóságból. Nem ok nélkül. Az egyórás műsor naplórészletek, beszámolók, tudósítások, visszaemlékezések, szépirodalmi mozaikok segítségével próbálta megmutatni azt a szörnyűséget, amit ártatlan emberek élnek át ma Ukrajnában. Ahogy az előadók – Trokán Anna, Nagy Dóra, Péter Kata, Fátyol Kamilla színművészek – fogalmaznak: „15000 anya és gyerek menekült Kárpátaljára a bombázások elől. Mi, anyák, őket segítjük. Az előadás teljes bevételéből tápszert, pelenkát, bébiételeket, baba tisztálkodási szereket fogunk vásárolni. A csomagot az Oltalom Karitatív Egyesület munkatársainak juttatjuk el, akik személyesen viszik el Beregszászba.”

A műsor második felében a Kijevből elmenekült Iryna Patsulia énekművész adott koncertet, Miczinger Ilona zongoraművész kíséretével. Előadásában ukrán zeneszerzők művei és népdalok szerepeltek.

Ahogy az egész rendezvényt Tarasz Sevcsenko egyik verse indította, úgy est végén is a szabadságszerető, híres ukrán költő Végrendelet című költeménye hangzott el Garai Róbert színművész előadásában.