HÍREK  2022. július 11.      862
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Környezettudatosan: komposztálás és esővízgyűjtés

Komposztládákat és lombkomposztálókat, valamint esővízgyűjtő-tartályokat vehettek át azok a kispestiek, akik sikerrel jelentkeztek az idei önkormányzati programokra. Pénteken és szombaton a Forrásházban adták át az eszközöket a helyes használatukra vonatkozó tájékoztató előadással egybekötve.

Környezettudatosan: komposztálás és esővízgyűjtés
A képre kattintva galéria nyílik. (14 kép)

A polgármesteri Zöldprogram elemeként már több mint 10 éve működő komposztálási és az idén indított esővízgyűjtési program is kapcsolódik a két éve elfogadott kerületi Klímastratégiához. Fontos, hogy egyénileg is tegyünk azért, hogy kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után, az önkormányzat ezekkel a programokkal is segíti a kispestieket – mondta el lapunknak Varga Attila alpolgármester. Megtudtuk, a népszerű komposztálási program ettől az évtől változáson ment át: már nem teljesen ingyenes, az önkormányzat a komposztálók árának 70 százalékát biztosítja, a fennmaradó 30 százalékot kell állniuk a jelentkező kispestieknek. Hasonló konstrukcióban működik az esővízgyűjtő program is, amely annyira sikeresen indult, hogy már a meghirdetés napján néhány óra alatt beteltek a helyek.

Azt is elmondta az alpolgármester, hogy elindult a közösségi komposztálást: lakótelepi környezetben már működik egy közösségi komposztáló és továbbiak kihelyezését is tervezi az önkormányzat, ehhez várja a programba bekapcsolódni kívánó lakóközösségek jelentkezését.

A komposztálás mikéntjéről szóló tájékoztató előadásokat – mint évek óta mindig – Stiglicz Norbert környezetvédelmi technikus tartotta. Arról beszélt, miket érdemes és lehet komposztálni, milyen értéket képvisel a komposzt a kertben. Hangsúlyozta: újrahasznosítunk a komposzttal, így jelentősen csökken a hulladék mennyisége és nagyon hasznos tápanyaghoz jutnak a növények.

Az idei programban 80 komposztláda és 30 lombkomposztáló talált gazdára. Esővízgyűjtőből az első ütemben 44-et osztottak ki, a második körben – várhatóan szeptemberben – 164-et vehetnek át a kispestiek. A jövő évi programokkal kapcsolatban a Zöldprogram Iroda (zoldprogram@kispest.hu) nyújt tájékoztatást.