HÍREK  2022. szeptember 13.      516
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Megújult a Madách utcai gyermekfogászat

Új fogászati kezelőegység működik a Madách utcai gyermekfogászaton, valamint az egyik rendelő, a fogadótér és a kerti bejárat is megújult. Több mint 10 millió forintot költött rá az önkormányzat és a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI).

Megújult a Madách utcai gyermekfogászat
A képre kattintva galéria nyílik. (8 kép)

A gyermekfogászaton 2013 óta működött az a fogászati egység, amelyet most lecseréltünk. Emellett a rendelő, a fogadótér és a kerti bejárat is megújulhatott. Több mint 10 millió forintot tudtunk erre a célra szánni a KEI, illetve az önkormányzat költségvetéséből – mondta el lapunknak Kispest polgármestere a mai bejáráson. Gajda Péter arról is beszélt, hogy 2019 óta az egészségügyi fejlesztések éveiről lehet beszélni Kispesten, hiszen voltak kisebb és nagyobb beruházások ezen a területen, elég csak a szakrendelő modern aulájára, az informatikai fejlesztésekre, a CT- és MR-állomásra, a korszerű laboratóriumra, az egynapos sebészet kialakítására, valamint a Csokonai utcai háziorvosi rendelőkomplexum kialakítására, vagy most a gyermekfogászat megújítására gondolni. Hozzátette: az önkormányzat szeretné a jövőben is folytatni ezeket a programokat, és talán elmondhatjuk, hogy minden nehézség ellenére a következő időszak is az egészségügyi fejlesztésekről fog szólni Kispesten.

A KEI főigazgató-főorvosától megtudtuk, tavasszal született meg az elhatározás a felújításra, mert a bejárati és a fogadótéri burkolat elhasznált, balesetveszélyes volt. Nagyon komoly munkát igényelt, és az egészet úgy tervezték, hogy augusztusban valósuljon meg, amikor nincs nagyon betegforgalom, és szabadságra mentek a kollégák, tehát zavartalanul folyhatott a munka. Dr. Kumin Marianna elmondta, megcsinálták a fogadótér burkolatát, korszerű, kopás-ütésálló, egészségügyben használatos kőpadlót raktak le, és elkészült a belső, orvosi vizsgálóban is a burkolatcsere. A festést, a bútorzat korszerűsítését, a gépészeti munkákat, az informatikai korszerűsítést a saját szakembereik végezték el. És a XXI. századi követelményeknek megfelelő modern kezelőegységre cserélték a régit is, erre nagyon büszke vagyok, nagyon örülök neki – hangsúlyozta.

Már régóta vártuk ezt a széket, az új fogászati kezelőegység lehetővé teszi, hogy magasabb színvonalon kezeljük majd a gyermekeket, sokkal gyorsabban, mint eddig – mondta el Dr. Vágvölgyi Rita. Fölsőkaros a szék, az azt jelenti, hogy nem fognak beleakadni a gyerekek a lábukkal, és kényelmesebb mind az orvosnak, mind a páciensnek, sokkal könnyebben mozgatható, kezelhető, nagyobb fényereje van, és sokkal erősebb szívórendszerrel rendelkezik, mint a régi. Van hozzá egy olyan elektrosebészeti készülék, amivel kisebb sebészeti beavatkozásokat is el tudunk majd végezni itt, a rendelőben – mutatta be a kezelőegységet a fogszakorvos.