HÍREK  2022. szeptember 24.      632
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Nyárbúcsúztató jó hangulatban

Két év kihagyás után újra Mihály-napi búcsúval zárta az önkormányzat és a KMO a nyarat a Templom téren szombaton.

Nyárbúcsúztató jó hangulatban
A képre kattintva galéria nyílik. (16 kép)

Már hagyomány, hogy a gólyalábasok felvonulásával kezdődik a búcsú, majd Tóth Roland színművész konferálta fel a műsorokat: a színpadi programok sora az Iszkiri zenekar gyerekkoncertjével indult, majd a Ládafia Bábszínház: Az ördög kilenc kérdése című előadása szórakoztatta a közönséget. A déli órákban a Kispesti Obsitos Fúvószenekar adott koncertet, majd a nemzetiségi önkormányzatok műsora (horvát, szerb, cigány) következett. Délután Bódi Barbara és Kurkó József operett műsorát láthatták az érdeklődők, majd Hajdú Steve: Hajdu you do? című stand up műsora gondoskodott a jó szórakozásról.

Nyárbúcsúztató jó hangulatban
A képre kattintva galéria nyílik. (19 kép)

Köszöntőjében Gajda Péter polgármester elmondta, most egy olyan nyarat búcsúztatunk ezzel a rendezvénnyel, amely sok nehézséget tartogatott, hiszen több hőhullám, aszály is sújtotta a fővárost, a kerületet, és úgy tűnik, hogy az ősz és a tél a rezsiválság miatt sem lesz majd sokkal könnyebb. Azt tudom ígérni, hogy minden alapfeladatunkat ellátjuk és megpróbáljuk támogatni azokat, akik segítséget kérnek az önkormányzattól – tette hozzá a polgármester, majd megköszönte a szervező KMO munkatársainak a rendezvényt.

A program szerb táncházzal folytatódott, a napot a Pro Cultura Minoritatum Hungariae-díjas Poklade zenekar fantasztikus koncertje zárta, akik autentikus balkáni tamburazenét játszottak. A koncert végén a már megszokott tűzzsonglőrökkel búcsúztatták a Mihály-napi családi napot.

A színpadi programok mellett számtalan kísérő programmal, például solymász-bemutatóval, fa körhintával, kisállat-simogatóval, a Kispesti Kertbarátok őszi bemutatójával és a Wekerlei Kultúrház mesepavilonjával is várták az érdeklődőket a szervezők.