HÍREK  2023. február 07.      533
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Ötvenöt új parkoló épül

A Nyugdíjasház előtt és a József Attila utca – Rákóczi utca kereszteződésénél már használhatják az autósok az új, nemrégiben elkészült parkolókat. Gajda Péter polgármester Varga Attila alpolgármesterrel tekintette meg a Batthyány utcai parkolóhelyeket ma délután.

Ötvenöt új parkoló épül
A képre kattintva galéria nyílik. (6 kép)

A korábbi években is kiemelt szempont volt, hogy próbáljuk meg azokat az ingyenes parkolási lehetőségeket biztosítani a kispestieknek, amik sajnos egyre nagyobb igényben jelentkeznek a kerületben. Ezért idén is több, ingyenes parkolót adunk át, most itt a Batthyány utcában nyolc darab parkolót vehettek birtokba az autósok – mondta el a helyszínbejáráson lapunknak Gajda Péter polgármester. Az is lényeges, hogy közpénzbe nem került, hiszen a Kossuth téri nagy beruházás fejlesztője finanszírozta, úgynevezett „parkolóhely megváltásként”. A körzetes képviselők és az itt élők javaslata alapján választottuk ki azokat a helyszíneket, ahol ezek a parkolók megépülnek. Most Somogyi Lászlóné képviselőtársam körzetében állunk, ő javasolta, hogy itt, a lakótelep közepén alakítsuk ki ezeket a parkolókat – tette hozzá a polgármester.

A zöldítésben is gondolkoztunk, amikor terveztük a parkolóhelyeket – mondta el Varga Attila alpolgármester. Itt a Batthyány utcában két szigetet sikerült kialakítani, így ide fákat, esetleg cserjéket is tudunk ültetni. A József Attila utca és a Rákóczi utca kereszteződésénél – ahol kilenc parkoló épült – nem vettünk el zöld területet, mert eleve aszfaltozott területre terveztük a parkolóhelyek kialakítását. Ide a Közpark Kft. munkatársai évelőnövényeket fognak telepíteni – emelte ki az alpolgármester.

A maradék 38 parkolóhely a tervek szerint december 31-ig készül majd el.