A Kulturális és Innovációs Minisztérium, a magyar kultúra napja (január 22.) alkalmából díjazta Minősített Közművelődési Intézmény Címmel, immár harmadik alkalommal, a KMO Művelődési Központot és Könyvtárat. Idén is több intézmény, köztük a KMO érdemelte ki az országban a Minősített Közművelődési Intézmény Címet, melynek hivatalos díjátadóját a Hagyományok Házában tartották. Az elismerő címről szóló dokumentumot az intézmény nevében Gábor Ilona, a KMO igazgatója és Gajda Péter polgármestere vette át.
A díj rangját az is emeli, hogy ebben az évben Budapesten a KMO egyedüli intézményként vehette át a címet. Ráadásul hét szakmai kategóriában vált minősített közművelődési intézménnyé.
A Minősített Közművelődési Intézmény Cím azoknak a közművelődési intézményeknek adományozható, amelyek a közművelődés minőségfejlesztésének alkalmazásával kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A címet elnyerő intézmények közművelődési tevékenységében érvényesülnek a minőségfejlesztési alapelvek úgy, mint a partnerközpontúság, az egymástól való tanulás és a folyamatos fejlesztés gyakorlata, valamint a szervezet vezetése és a munkatársak elkötelezettségea minőség iránt. A címet öt évig birtokolhatja az intézmény, majd újra kell pályázni az elismerésért.