A múlandósággal dacoló szobrok
Nikmond Beáta Munkácsy-díjas szobrászművész életmű-kiállítása kedden nyílt meg a Nagy Balogh János Kiállítóteremben. Az alkotásokat 2015. január 31-ig láthatja a közönség.
Elsőként Gábor Ilona, a KMO Művelődési Ház igazgatója köszöntötte a vendégeket, köztük művészeket, Nikmond Beáta barátait, ismerőseit, valamint Vinczek György alpolgármestert és Szujkó Szilvia önkormányzati képviselőt. Az alpolgármester az önkormányzat nevében is köszöntötte a szobrászművészt, majd Wehner Tibor művészettörténész méltatta az 50 év munkái címet viselő kiállítást, amelyre a Helytörténeti Gyűjteményből, magángyűjtőktől, pécsi, hódmezővásárhelyi és budapesti múzeumokból érkeztek a művek: mintegy ötven szobor és kép.
Mint mondta, a műtárgyegyüttes talán „legfontosabb jellemzője, legerősebb alkotói indítéka az időtlenség megragadásának szándéka (…) a múlandósággal dacoló Nikmond-szobrok fenségesen magányosan állnak napjaink művészetében, és zavarba ejtik a jelenkori szobrászat értelmezőit, és csodálkozásra késztetik befogadóit.” Arról beszélt Wehner Tibor, hogy a klasszikus korok előtti idők eszményeihez, szemléletéhez fordult vissza a szobrász, anyagai, technikája és a szobrok megmunkálása is ezt a kort idézik. Külön hangsúlyozta azt a lassú és aprólékos kézműves munkát, amivel a kőszobrok készülnek: „a szobrász a XX-XXI. század fordulóján sem alkalmaz gépeket, kizárólagos szerszáma a kalapács és a véső és a különböző csiszolóeszközök, amelyekkel simává, érzékenyen futó domború és homorú, egymásba kapcsolódó-ívelő felületűvé alakítja a részletektől megfosztott, a lényeges elemeket hangsúlyozó kompozícióit.”
Végezetül Hamvas Bélát idézte a művészettörténész, aki a modern szobrászatról írott tanulmányában szavalatnak, költeménynek, prédikációnak, meditációnak, értekezésnek nevezte a szobrot, mint alkotást. „Ez a művészet határait szétfeszítő jelleg, ez a termékeny kiterjesztettség, az időtlenség varázslatos szférájába hívogató szavalat, költemény, prédikáció, meditáció vés értekezés avatja Nikmond Beáta műveit kivételes, autonóm, hiteles, korjelző alkotásokká” – zárta gondolatait Wehner Tibor.
