HÍREK  2016. április 22.      2,465
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Bölcsődék napján

Hatodik alkalommal tartották meg ma a Bölcsődék napját, amelyet Kispesten szakmai nappal és elismerések átadásával egybekötve szerveznek meg évről-évre az Egyesített Bölcsődék szakemberei. Idén az önkormányzat által alapított Bölcsődés gyermekekért végzett kimagasló munkáért elismerést István Lászlóné, a Csillagfény bölcsőde, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete kispesti alapszervezetének köszönetét és ajándékát Tomkovics Mária, a Gyöngyszem bölcsőde munkatársa kapta.

 

A Bölcsődék napján
A képre kattintva galéria nyílik. (14 kép)

A Pesti Első Bölcsődei Egylet Kalap utcai bölcsődéjének 164 évvel ezelőtti megalakítása óta a bölcsődék szakmai munkája alaposan megváltozott, de néhány dolog mindig állandó és elsődleges maradt: a szeretet, az empátia és az elfogadás. Ezekhez jön a kispesti bölcsődék szolgáltatásait igénybe vevő mintegy négyszáz család maradéktalan támogatása – mondta Brinza Istvánné, az Egyesített Bölcsődék vezetője, aki ünnepi beszédében kitért arra, hogy a bölcsődei dolgozók önzetlen munkájának köszönhetően a szolgáltatás szakmai színvonala kiváló.

Az önkormányzat nevében Vinczek György alpolgármester köszöntötte a jelenlévő kerületi intézményvezetőket, az óvodák és a bölcsődék képviselőit, majd a csütörtöki testületi ülés legfontosabb bölcsődéket érintő döntéséről tájékoztatta a jelenlévőket: továbbra sem lesz térítési díj a kerületi bölcsődékben. A bejelentés kapcsán az alpolgármester elmondta, hogy ma még nincs szakemberhiány a kerületi bölcsődékben, de komoly erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy az intézmények megfelelő és már megszokott színvonalát megőrizzék. Vinczek György örömmel látta azt is, hogy annak ellenére, hogy a bölcsődei dolgozók a legrosszabbul fizetettek a gyerekek körül dolgozók közül, mégis sok fiatal választja hivatásául a legkisebbekkel való foglalkozást. Dicsérőleg szólt az ágazati szakszervezet helyi képviselőiről, akik, mint mondta, talán a legaktívabbak a szakszervezetek között, mindig harcosan képviselik tagjaikat. Az önkormányzat pedig, a lehetőségeihez képest minden évben igyekszik kompenzálni a fizetésből adódó különbségeket – tette hozzá.

Ez alkalommal két kollégájukat köszönthették a dolgozók: a kerületi önkormányzat által alapított Bölcsődés gyermekekért végzett kimagasló munkáért elismerést a 27 éve bölcsődei gondozóként dolgozó István Lászlóné, a Csillagfény bölcsőde dolgozója vehette át Vinczek György alpolgármestertől és Lazányi Ferenc humánpolitikai tanácsnoktól. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete kispesti alapszervezetének köszönetét és ajándékát Tomkovics Máriának, a Gyöngyszem bölcsőde munkatársának  adta át Brinza Istvánné.

Az ünnepség részeként a Gloriett Sportiskola 2. osztályos diákjai Janikovszky Éva, Ha én felnőtt volnék… című írásából adtak elő részleteket, valamint Károlyi Erika, a Csillagfény bölcsőde kisgyermeknevelője olvasott fel Maurice Maeterlinck A kék madár című mesejátékából olvasott fel, befejezésül pedig Megyeri Beáta, az Eszterlánc bölcsődéből Garai Gábor Jó kedvet adj írását mondta el.

A nap második felében szakmai napot tartottak az ágazatban dolgozóknak, amelyen három program közül választhattak a résztvevők. Csóka Eszter játékkészítő-díszlettervező, drámapedagógus a kézműves játékok készítését tanulhatták, Péter Zsuzsával, a Forrásház szociális munkatársával a Miért tűri a gyermekek bántalmazását? címmel beszélgethettek, valamint Mikó Eszterrel, a Fővárosi Pedagógiai Szolgálat VIII. kerületi Tagintézményének gyógypedagógusával esetmegbeszélést tarthattak Dani egyéni fejlesztése címmel.