HÍREK  2016. május 03.      1,172
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Készülnek a nyárra Káptalanfüreden

Tavasszal írt ki pályázatot az önkormányzat a Káptalanfüredi Ifjúsági Tábor hat elavult faházainak felújítására, komfortosítására, átépítésére, valamint három új faház építésére. A kerület vezetői és a hivatal szakemberei most megtekintették, hol tart a felújítás és az építés a hamarosan megkezdődő táborozási szezon előtt.  

Készülnek a nyárra Káptalanfüreden
A képre kattintva galéria nyílik. (10 kép)

Akad még tennivaló, de május végére várhatóan befejeződnek a felújítások és az építkezések a káptalanfüredi táborban, így nem lesz akadálya annak, hogy zavartalan legyen idén is a nyári táboroztatás, sőt még sor kerül a sportpálya felújítására is – mondta Kispest polgármestere a bejáráson, amelyre elkísérte mások mellett Kertész Csaba alpolgármester, Zubor Attila, az önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezetének vezetője, valamint a hivatal néhány munkatársa.

Minden évben megpróbálunk valamit újítani, szépíteni, a szükséges karbantartásokat még a nyári táboroztatás megkezdése előtt elvégezni. Az elkövetkező években is célja az önkormányzatnak, hogy évről-évre egyre szebb és korszerűbb legyen a káptalanfüredi tábor, és azok a kispestiek, akik majd itt töltik a nyarat, viszonylag kedvező áron, a piaci árnál olcsóbban, igazán komfortos körülmények között, kényelmesen pihenhessenek – tette hozzá Gajda Péter.

A káptalanfüredi nyaralási lehetőség iránt érdeklődő kispestiek a hivatal Humánszolgáltatási Irodáján, Lehoczky Zoltántól kaphatnak tájékoztatást a feltételekről.