HÍREK  2016. május 30.      1,789
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Gyermeknapon

Hőségben és jó hangulatban telt az idei gyermeknap a központi játszótéren. Harmadik alkalommal tartotta ezen a helyszínen a rendezvényt az önkormányzat.    

Gyermeknapon
A képre kattintva galéria nyílik. (47 kép)

Már korán kinyitottak a sátrak, és különféle foglalkozásokkal várták a gyerekeket. Az „asztalosműhelyben” fajátékokat lehetett készíteni, mellette pólófestés volt, és a Helen Doron English Gyermek Nyelvstúdió mutatkozott be. A Wekerlei Kultúrház kifestővel várta a gyerekeket, és sokan ültek le arcfestésre is. Nick Árpád kötélhúzó versenyt vezetett, az Első Kis-Pesti Kert sátrában gyurmázás, fűszertotó, és többféle növényteszt fogadta a gyerekeket. A KvízKalandnál állati kvízeket lehetett kitölteni és kézállatokat rajzolni. A karikaturistához egész nap hosszú sor áll, és folyamatosan dolgoztak a kosárfonók és a kavicsfestők is. A játszótér különböző pontjain bohócok és artisták kedveskedtek a gyerekeknek. Nagy érdeklődés kísérte a Parlament kutyás őreinek bemutatóját is a játszótér melletti parkolóban.

Fél tíztől folyamatosan színpadi programok várták a gyerekeket. Az Adol Mozgásművészeti Stúdióval „melegíthettek be”, majd állatokkal lehetett barátkozni a Kispesti Állatvédelmi Járőrszolgálat bemutatóján. Fellépett az Apacuka együttes, volt interaktív bábjáték Koltay Eszter vezetésével, majd a Ciráda együttes következett. Nagy sikert arattak a délutáni részben az Art’s Ok táncosai, majd Vinczek György alpolgármester előbb a kötélhúzó verseny, majd a tombola díjait adta át (könyveket, belépőket a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, valamint fődíjként egy biciklit lehetett nyerni). A Program utolsó részében az Eszterlánc és a Mágnes Színház szórakoztatta a közönséget, majd népszerű gyerekdalokkal ért véget az önkormányzat gyermeknapja.