HÍREK  2016. június 15.      1,699
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Tárgyaltak a lakáskoncepcióról

A kerületi lakáskoncepcióról, civilszervezetek támogatásáról, valamint a helyi tervtanács működéséről is tárgyalt keddi ülésén a képviselő-testület.

Tárgyaltak a lakáskoncepcióról
A képre kattintva galéria nyílik. (10 kép)

Az elmúlt időszak gyakorlati tapasztalatai miatt módosították a képviselők a szakmai tanácsadó testületként működő helyi építészeti-műszaki tervtanács működési feltételeiről és eljárási szabályairól szóló önkormányzati rendeletet. Mostantól a rendelet rugalmasabban kezeli, hogy mikor ülésezik a tervtanács rendszeresen (továbbra is kéthetente), és mikor tart nyári szünetet, amikor csak szükség szerint kerülhet sor az összehívására. A szünetelési időszakban a polgármester a főépítész véleményére is támaszkodhat a benyújtott kérelmek elbírálásakor.

Ezzel párhuzamosan módosult a településképi véleményezési eljárásról szóló önkormányzati rendelet is. Ebben egyértelműen rögzítésre került, hogy az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszer (ÉTDR) által biztosított elektronikus tárhelyre való feltöltés mellett, azonos napon külön papíralapú kérelem benyújtása is szükséges az eljárás megindításához valamint, hogy a polgármester mikor alapozza véleményét a tervtanács és mikor a főépítész szakmai állásfoglalására.

A településképi bejelentési eljárásról, valamint a településképi kötelezésről szóló önkormányzati rendelet módosítására az utóbbi időszak építésügyi jogszabályi változásai miatt került sor. Ennek megfelelően pontosítja a rendelet a bejelentési eljárás alá vont építési tevékenységek körét. A rendelet nem alkalmazható azokban az esetekben, amikor nyilvántartott műemléki értéket, műemléket érintő vagy műemléki jelentőségű területen (Wekerletelep) az örökségvédelmi hatósághoz való bejelentéshez vagy engedélyhez kötött tevékenységet terveznek, valamint az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységeket (Étv. 30/D. § szerint) sem vizsgálhatja a szakiroda ebben az eljárásban.

Elfogadták a képviselők az önkormányzat lakáskoncepcióját. A törvényi kötelezettség alapján lebonyolított lakásprivatizáció végeredményeként a kerületi önkormányzat tulajdonában lévő bérlakások száma közel 12 ezer 238-ról mára 800 alá csökkent. Az előterjesztők szerint indokolt egy olyan új javaslatcsomag kidolgozása, amely az elmúlt évek lakáspiaci folyamatait figyelembe véve, továbbá a Kispesten élők igényeit kiszolgálva meghatározza az önkormányzat számára a lakásgazdálkodás fő célkitűzéseit. Gajda Péter polgármester (MSZP) a vitában elmondta, az önkormányzatok forráshiánnyal birkóznak azzal a nem kötelező feladattal, amelyet az a húsz éves lakástörvény szabályoz, amely felett már ugyancsak eljárt az idő, de az országgyűlés még nem módosított. Ez az anyag kiindulásnak jó, de az igazi munka majd szeptemberben, a helyi rendeletek módosításával kezdődik meg. Vinczek György szociális alpolgármester (MSZP-DK-Együtt-PM) hozzászólásában hangsúlyozta, gond az, hogy az állam sem alakított ki viszonyát a bérlakás-rendszerhez. Ennek pedig az a következménye, hogy mindenki igyekszik magántulajdonban megoldani a lakhatását, ami pedig a társadalmi mobilitás elvesztésével jár. Az alpolgármester itt említette meg, hogy a fővárosban Kispesten a legalacsonyabb a lakbér. Dódity Gabriella(Fidesz-KDNP) aggályát fejezte ki, hogy a koncepcióhoz nincs valós kép a kerületi bérlakás-állomány állapotáról, és arról sem, hogy milyen források szükségesek ahhoz, hogy ezeket felújítsa az önkormányzat.

Napirendre került a Zoltán utcai Wekerlei Sporttelep új bérbeadási pályázata 2016. november 1-jétől 10 évre. Az augusztus 22-ig beadható pályázatokról a döntés-előkészítő munkacsoport javaslata alapján a képviselő-testület dönt várhatóan a szeptemberi ülésén.

Együttműködési megállapodás született az önkormányzat és a VAMŰSZ között a 2015. július 8-i vihar miatt az önkormányzati oktatási, nevelési célú épületekben keletkezett épületkárok megszüntetésére pályázati úton, a Belügyminisztérium vis maior-keretéből jóváhagyott 10 millió 816 ezer forint felhasználására. Erre azért volt szükség, mert az összeget kizárólag a támogatott önkormányzat hívhatja le, az önkormányzat nevére és címére kiállított számlák alapján, ám ezeket a kárelhárítási, javítási munkákat a VAMŰSZ már elvégeztette, a nevére beérkezett számlákat kifizette. A megállapodás keretében a keletkezett számlákat az önkormányzat befogadja és kiegyenlíti.

Támogatta a testület, hogy az önkormányzat a Nemzetgazdasági Minisztérium ,,Óvodai kapacitásbővítést célzó beruházások támogatása” című felhívására 2016. június 15-ig pályázatot nyújtson be a Mese-Vár óvoda bővítésére egy csoportszobával. A képviselő-testület nyertes pályázat esetén támogatja, hogy az önerő összege 10 millió 891 ezer 241 forint biztosítva legyen az idei költségvetésben. A támogatás mértékét a pályázó település adóerő-képessége alapján számítják ki, Kispest esetében ez legfeljebb 50 százalék. Sikeres pályázat esetén 2017. december 31-ig kell a beruházásokat befejezni. A napirend kapcsán Dódity Gabriella fejlesztési tanácsnok beszámolt arról, hogy milyen kormányzati lobbi-tevékenységet folytatott Fónagy János államtitkárral a kispesti óvodai pályázatok sikere érdekében, jelenleg nem sok sikerrel. Gajda Péter válaszában arra reagált, hogy a testület a képviselőasszonyt nem azzal bízta meg, hogy beszélgessenek Kispest gazdálkodásáról, nehézségeiről, hanem, hogy külső forrásokat hozzon a legszükségesebb fejlesztésekhez. Ha ez nem sikerült, akkor a kerület majd megoldja ezt saját költségvetési tartalékaiból, vagy hitelfelvételből - tette hozza a polgármester.

A képviselő-testület azt is támogatta, hogy ugyancsak a Nemzetgazdasági Minisztérium ,,Önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatása” című felhívásra is pályázatot nyújtson be az önkormányzat 2016. június 29-ig a Bóbita óvoda konyhájának felújítására. Nyertes pályázat esetén támogatja, hogy az önerő összege, 9 millió 469 ezer 552 forint benne legyen az idei költségvetésben. A pályázatokról 2016. szeptember 15-ig hoz döntést a minisztérium. Támogatott pályázat esetében 2017. december 31-ig kell a beruházásokat befejezni.

Konzorciumi megállapodást kötött az önkormányzat és a Wekerlei Társaskör Egyesület a KEHOP-5.4.1. kódszámú kiírásra benyújtandó -,,Kis energia, nagy kihívás - Szemléletformálási programok Kispesten” című támogatási kérelem benyújtásához. A pályázat keretében legfeljebb 20 millió forint támogatás kérhető, amelyhez önrészt nem kell nyújtani.

Testületi döntés értelmében július 1-jétől változnak a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjai: a kerületben három díjzónát alakítanak ki. Az I. kategóriába került a városközpont és közvetlen környezete, valamint Wekerletelep főtere, a Kós Károly tér. A II. kategóriába a kerület ÉNy-DK-i irányban átszelő főútvonalak, az Üllői út és az Ady Endre út mentén elhelyezkedő ingatlanok tartoznak. A III. kategóriában található minden más, az I. és II. kategóriába be nem sorolt utcai ingatlan. Ez a kategóriába sorolás biztosítja az üzlethelyiségek értékarányos bérleti díjának meghatározását, mivel a területi elhelyezkedés az ingatlanérték egyik legjellemzőbb meghatározója.

A képviselők döntése alapján Bánáti Tiborné 2016. augusztus 1-jétől további 5 évig, 2021. július 31-ig marad a Gyöngykagyló óvoda vezetője, valamint egyetértettek azzal, hogy a Bolyai iskolát Röhrig Éva vezesse továbbra is.

Alapítványok és civilszervezetek támogatásáról is döntött a testület. Elfogadta a Kispesti Közbiztonságért Alapítvány 2016. évi egymillió forintos támogatását, illetve a Kispesti Rászorultak Megsegítésére Közalapítvány 2015. évi egyszerűsített beszámolóját és ez évi kétmillió forintos támogatását. A 2016. évre a civil szervezetek működésének támogatására jóváhagyott 7 millió forintos keretből a DIXI Részképesség-zavarban Szenvedő Gyermekekért Alapítvány részére 120 ezer forint, az Esélyegyenlőség a Nagycsaládosoknak Alapítvány részére 150 ezer forint, a Gyermekzsivaj Alapítvány a kispesti hátrányos helyzetű gyermekek megsegítéséért szervezet részére 140 ezer forint, a Gyöngyvirág Kórusalapítvány részére 150 ezer forint, a Kispesti Deák Ferenc Gimnáziumért Alapítvány részére 160 ezer forint, a Misszió Alapítvány részére 100 ezer forint támogatást biztosítottak a képviselők. Ezen kívül az idei nyári táborozás támogatására jóváhagyott 11 millió forintos keretből a DIXI Részképesség-zavarban Szenvedő Gyermekekért Alapítványnak (Dég nyári táborra) 179 ezer forint támogatást szavaztak meg. Az egészségmegőrző és betegségmegelőző pályázatra jóváhagyott 3 millió forintos keretből a Gyermeksziget a Bóbitákért Alapítvány 40 ezer forint, a Misszió Alapítvány 120 ezer forint, a Napkelte Gyermek Alapítvány (pályaorientációra) 45 ezer forint, a Napkelte Gyermek Alapítvány (bölcsődei fejlesztésre) 40 ezer forint támogatást kapott.

Dódity Gabriella önálló képviselői indítványban tett javaslatot, és felkérte a polgármestert, hogy készüljön átfogó fejlesztési koncepció a Kossuth téri és a wekerlei kispiac megújításáról. A koncepció megalkotásához a kereskedők képviselőinek részvételével külön munkacsoport jön létre. A munkacsoport az átfogó fejlesztési koncepcióra vonatkozó javaslatát 2016. szeptember 30-ig köteles a képviselő-testület elé beterjeszteni. Gajda Péter hozzászólásában elmondta, hogy a wekerlei kispiac szerepel a polgármesteri programban, és Somogyi Lászlóné képviselő, wekerlei tanácsnok (MSZP-DK-Együtt-PM) vezetésével már megkezdődött az elképzelés kidolgozása. Jelezte továbbá, hogy a Kossuth téri piacon uralkodó állapotokért a piacon bérlőként, tulajdonosként dolgozók is felelősek, amelyet 1990 óta az önkormányzaton kívülálló okok miatt eddig nem sikerült rendezni.

Szintén önálló képviselő indítványt nyújtott be Ferenczi István (LMP) arra, hogy a költségvetési tartalék terhére különítsenek el 1,5 millió forintot a kerületi fúrt kutak vizének laborvizsgálatára, amelynek célja az Illatos úti környezetszennyezésre jellemző vegyi anyagok kutatása, a kútvizek kert-öntözési és fürdési használhatóságának vizsgálata. A napirend kapcsán Gajda Péter most is elmondta, hogy míg a vizsgálatok nem zárulnak le, addig a fúrt kutak vizének használata továbbra sem ajánlott. A testület meghatalmazta a polgármestert, hogy a pontos költségek meghatározásához kérjen be árajánlatokat a laborvizsgálatok további lebonyolítására.