HÍREK  2016. június 20.      1,972
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Közparkoló épül az uszodánál

Huszonegy férőhelyes ingyenes parkolót alakíttat ki az önkormányzat a Simonyi Zsigmond és a Bartók Béla utca sarkán álló üres telken, szemben a Kispesti Uszodával. Várhatóan két hét múlva fejeződik be a munka.  

Közparkoló épül az uszodánál
A képre kattintva galéria nyílik. (8 kép)

Vinczek György alpolgármester elmondta a helyszínen, hogy az 5 millió forint ráfordítással épülő új parkoló első eleme annak a polgármesteri programnak, amelynek keretében idén nyolc helyszínen, mintegy 20 millió forint költséggel alakíttat ki parkolókat az önkormányzat.  A folytatásban a Kispesti Egészségügyi Intézet mellett, a Petőfi utcában kerül sor parkoló építésére – tette hozzá. Megtudtuk, a most rendezés alatt álló Simonyi utcai önkormányzati tulajdonú építési telek értékesítése egyelőre lekerült a napirendről, ám, ha komoly befektetői ajánlat érkezik, eladhatja az önkormányzat, viszont addig is hasznosítja, hiszen nagy szükség van további parkolókra Kispesten.   

A 21 férőhelyes, süllyesztett szegélyköves, ingyen használható parkoló szilárd burkolatot nem, csupán bazaltőrlemény- és zúzottkőborítást kap. A zöldterületet meghagyja a beruházó, fakivágás nem lesz, sőt 5 új fával gyarapodik a terület, és a füves részeket is rendezik. Megújul a parkolót övező járdaszakasz, elbontják a kerítést, és oszlopok akadályozzák meg, hogy autók állhassanak fel a járdára. A tervek szerint két hét múlva elkészülő közparkolót jelzőtábla mutatja majd az autósoknak.