HÍREK  2016. október 07.      3,498
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Közösségi tervezés a Kertvárosi Közösségi Ház felújítására

Közösségi tervezéssel készülhet majd el a Temesvár utcai Kertvárosi Közösségi Ház felújításáról szóló koncepcióterv a Fővárosi Önkormányzat Tér-Köz pályázatára. Csütörtök este tartották az első találkozót: a Kispest Kertvárosi Közösség Egyesület (KKKE) néhány tagján és vezetőjén, Halász Gézán kívül Vinczek György alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője, Vadon Etelka, a Társadalmi Kapcsolatok Irodája vezetője, Horváth Gyula, a Kispest Kft. ügyvezetője, Gábor Ilona, a KMO Művelődési Ház igazgatója, és a két tervező, Tahon Gábor és Hajdú László vett részt az ötletelésen.

Közösségi tervezés a Kertvárosi Közösségi Ház felújítására
A képre kattintva galéria nyílik. (14 kép)

A projektet a műszaki előkészítést koordináló Kispest Kft. ügyvezetője, Horváth Gyula ismertette a megjelentekkel. Egyik része az épület felújítását és bővítését tartalmazza: a jelenleg négy külön részből álló alsó szint egy 180 négyzetméteres egység lenne, amelyet át lehet tagolni, ezen kívül további mintegy 130 négyzetméterrel gyarapodhat az épület a térdfal 1 méteres emelésével és a tetőtér beépítésével. A másik rész a környezet felújítását és a szomszédos játszótér korszerűsítését tartalmazza. Az ügyvezető elmondta, abból, amit a jelenlévők megbeszélnek, a tervezők koncepciótervet állítanak össze, ezt újra megbeszélik majd, és a végleges pályázati anyagot adja be az önkormányzat a pályázatra.

Vinczek György a közösségi tervezés jelentőségét hangsúlyozta, mert ez segítség a tervezőknek: közös gondolkodással dől el, hogy milyen funkciókat, szolgáltatásokat szeretnének itt a kertvárosiak, ezekhez milyen tereket lehet kialakítani. Elmondta azt is, hogy az önkormányzat elképzelése szerint a KMO Művelődési Ház működtetné az épületet a KKKE partneri együttműködésével.

Az eddigi ötleteket is felsorolta az alpolgármester:
- kulturális programok, az emeleten színház- illetve előadóterem kialakítása;
- beltéri sportolási lehetőségek kialakítása, kültéri fitneszgépek felállítása;
- időszakonkénti szociális információs iroda;
- kültérről megközelíthető mosdó;
- kerékpárút-kapcsolat kialakítása;
- futópálya kialakítása;
- klubok, kisgyerekeknek, szenioroknak;
- energiatakarékos „mintaépület” kialakítása.

A csütörtöki találkozó új ötletei között szerepelt:
- játszóház létrehozása az épületben;
- multifunkcionális terek kialakítása a földszinten;
- a tetőtér a gyerekeké legyen;
- legyen egy kisebb helyiség szenior konditeremnek;
- külön terek legyenek gyerekeknek és felnőtteknek;
- mellékhelyiségek felújítása;
- kávézó-sarok kialakítása;
- összenyitható termek;
- nyílászárók cseréje, korszerűsítése;
- a ház melletti zöldterület felújítása.

Igényként merültek fel oktatási célok is, amelyre a KMO igazgatója elmondta, többféle elképzelésük van ezek megvalósítására, például közösségi programokban, nyelvi oktatásban, vagy az aktív időskor programban.

Egy kérdésre a tervezők jelezték, hogy a megújult épület részlegesen akadálymentesített lesz. Vinczek György felvetette, hogy a megújult közösségi házat többen veszik majd igénybe, több autó jön ide, nagyobb lesz a környezetterhelés is.

Az első ötletelést várhatóan két hét múlva követi a második forduló a Kertvárosi Közösségi Ház felújítása ügyében.