HÍREK  2016. október 19.      2,304
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

10 éves lett a Gyermekek Átmeneti Otthona

Létrejöttének 10. évfordulóját ünnepeli a kispesti Gyermekek Átmeneti Otthona. Megnyitása óta mintegy 300 gyermeknek nyújtott segítséget az intézmény. A mai ünnepségen a szociális szakemberek, intézmény- és irodavezetők mellett Gajda Péter polgármester, Vinczek György és Kertész Csaba alpolgármesterek, valamint Bogó Józsefné, Dódity Gabriella, Varga Attila, Fekete László, Teknős Ferenc önkormányzati képviselők vettek részt.

10 éves lett a Gyermekek Átmeneti Otthona
A képre kattintva galéria nyílik. (16 kép)

Kispest polgármestere köszöntőjében felidézte azt a 10 évvel ezelőtti szeptemberi napot, amelyen az akkori szociális miniszter, Kiss Péter felavatta az új intézményt, és amelyen ő, mint alpolgármester vett részt. Elmondta, nagy szerepe volt a projekt sikeres megvalósításában Kispest akkori polgármesterének, Steinerné dr. Török Katalinnak is (a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum – akkor Családsegítő és Gyermekjóléti Módszertani Központ – székhelyének, a Segítő Kéz Gondozó Szolgálatnak és az emeleten a Gyermekek Átmeneti Otthonának otthont adó Táncsics utcai épületkomplexum teljes átalakítása 220 millió forintba került. A beruházás nyolcvan százalékban önkormányzati forrásból, valamint a szociális tárca 12 milliós támogatásával és a Citroën Hungária Kft. 20 millió forintos közcélú felajánlásával valósult meg). Gajda Péter hangsúlyozta, hogy az elmúlt 10 év bizonyította, mekkora szükség van a gyerekek átmeneti problémáit kezelő intézményre. Mint mondta, szülőként is hiszi, hogy nincs annál nagyobb felelősség, mint rászoruló gyerekekkel foglalkozni. Végezetül azt ígérte a polgármester, hogy amíg az önkormányzat az intézmény fenntartója, a testület mindent megtesz azért, hogy az eddigihez hasonló magas színvonalon működhessen az otthon.

Vinczek György, szociális ágazatot felügyelő alpolgármester kiemelte, mennyire fontos, hogy a létesítményben nagyon jól működő szakmai csapat dolgozik. Sok sikert kívánt a hét itt dolgozó munkatársnak, és arra kérte őket, hogy a jogszabályi változások se vegyék kedvüket.

A 10 éves Gyermekek Átmeneti Otthonát Tóthné Szebenyi Szilvia otthonvezető mutatta be a megjelenteknek. Elmondta, az első két év tanulóidő volt: kialakult a rendszer, össze kellett fésülni a szakmai elképzeléseket a valósággal. Az elmúlt 10 év során közel háromszáz, 3-18 év közötti gyereknek biztosítottak lakhatást és teljes körű ellátást, amikor a család olyan helyzetbe került, hogy lakhatási vagy egyéb problémák miatt nem tudta megoldani a gyermek felügyeletét, elhelyezését. Jelenleg 8 gyermek veszi igénybe az intézmény szolgáltatásait egyéni szükségleteinek megfelelően: kollégiumi jelleggel hétköznapokon, vagy hétfőtől vasárnapig, esetleg csak a délutáni órákban. Ez az ellátás sokba kerül, ezért az önkormányzat és az állam támogatása mellett más segítségre is szükségünk van – mondta Szebenyi Szilvia, külön kiemelve még három támogatót: dr. György István fővárosi kormánymegbízottat, a Tündérfátyol Alapítványt és a Csokonai Optikát. Elmondta még, hogy az intézményt sok magánszemély, valamint a Vöröskereszt, illetve a képviselő-testület Fidesz- és MSZP-frakciója is támogatja tárgyi adományokkal.

A 2006-ban megnyílt 16 férőhelyes Gyermekek Átmeneti Otthona olyan kispesti gyermekek mindennapi ellátását biztosítja, akik felügyelet nélkül maradnának e szolgáltatás nélkül. Az átmeneti gondozást szülői kérelemre, szerződés útján, térítés ellenében biztosítja az intézmény az igénybevevő gyermekek részére, maximum 12 hónapig, amely legfeljebb az iskolai tanév végéig hosszabbítható meg. Azokban az esetekben biztosítható az ellátás, amikor a családon belül a szülő akadályoztatása esetén nem megoldható a gyermekről való mindennapi gondoskodás és felügyelete (például az egyedül élő szülő kórházi ápolásra szorul, vagy életvezetési problémákkal küzd, amelyek megoldásában hátráltatja a gyermek mindennapi gondozása, lakhatási problémái vannak, és biztonságos ellátást keres a gyermeknek, amíg rendezi körülményeit, vagy egy meghatározott ideig külföldön vagy vidéken tartózkodik, ahová nem viheti a gyereket, stb.) Az otthonban gondozott gyermekek számára biztosított a teljes körű ellátás, amellett, hogy a szülő tartási kötelezettsége és szülői felügyeleti joga megmarad. A gyermekek felügyeletet, lakhatást, étkezést, tanulási lehetőséget kapnak az átmeneti otthonban.