HÍREK  2016. október 20.      1,829
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Átadták a Szebb Kispestért díjakat

Kilencen kaptak elismerést a „Szebb Kispesti Környezetünkért” környezetvédelmi pályázat díjátadóján a Városháza dísztermében. Az önkormányzat 18. alkalommal jutalmazta azokat a kispesti gyermekeket, fiatalokat és a velük kapcsolatban lévő civil szervezeteket, közösségeket, intézményeket, amelyek programjai ösztönzik a legfiatalabb korosztályt a környezet ápolására, a meglévő természeti értékek megőrzésére.

Átadták a Szebb Kispestért díjakat
A képre kattintva galéria nyílik. (20 kép)

Gajda Péter polgármester ünnepi beszédében sok szeretettel köszöntötte a jelenlévő gyerekeket, hiszen ezt a pályázatot az önkormányzat 1998-ban elsősorban a kispesti gyermekek, fiatalok és a velük kapcsolatban lévő civil szervezetek, közösségek számára írta ki.  A pályázat célja, felhívni a figyelmet arra, hogy szebb és zöldebb környezetben sokkal jobb élni.  A polgármester kiemelte, ezen kívül a 2006-ban indult kispesti Zöldprogram azért is volt fontos, mert az önkormányzat és a kispestieknek közös feladata a város szépítése, zöldítése. A program idén folytatódik, és hamarosan átadják a megszépült Vásár teret, valamint mintaprogram készül a lakótelepeken lévő, ma már nem használt régi játszóterek pihenőparkká alakításra – tette hozzá Gajda Péter.

A díjakat a polgármester, Vinczek György alpolgármester, Bogó Józsefné, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke és Tóth Tibor bizottsági szakértő adta át. A díjazottakat a Kispesti Zöld Ágacska Óvoda nagycsoportosainak őszi vers- és dalosjáték-csokor összeállításával köszöntötték.

A pályázat első kategóriájában a kerületi oktatási és nevelési intézmények alakíthatták ki elképzeléseiket. Ebben VI. helyezett lett a Kispesti Egyesített Bölcsődék Eszterlánc Bölcsődéje, ahol a környezeti nevelés eddigi gyakorlatának folytatása mellett a pályázat a bölcsődés gyermekek körülményeinek javítását célozta: tervezik az udvar füves területeinek felújítását, a virágos kiskertek szépítését, palántakert létesítését és egy gumiburkolatú motoros pályát is szeretnének kialakítani.

V. helyezett lett a Kispesti Zöld Ágacska Óvoda, amely a „Zöld Óvoda” címet már háromszor elnyerte. Az intézmény kiemelt célja a környezeti nevelés. Tavaly óta működik az óvodában egy úgynevezett „Kakukktojások” környezeti tehetséggondozó műhely, amely a környezeti témák iránt érdeklődő gyermekek számára biztosít tematikus foglalkozásokat. Pályázati anyagukban a tehetséggondozó műhely működtetéséhez szeretnének újabb eszközöket beszerezni, valamint az intézmény udvarának szépítését tervezik.

IV. helyezett lett a Kispesti Százszorszép Óvoda, ahol a környezettudatos nevelési programját öt célterület köré építik: táplálkozás, tudatos vásárlás, közösség, közlekedés és a szabadidő hasznos eltöltése. Pályázati anyagukban a megfogalmazott célok között szerepel egy élményközpontú udvar létrehozása „mezítlábas-park” kialakításával, madáretetők és információs táblák kihelyezésével. Fontosnak tartják az esővíz gyűjtését, valamint a „gyalogosan az óvodába” kampányukkal a szülőket is próbálják a környezettudatosságra ösztönözni.

III. helyezett lett a Kispesti Egyesített Bölcsődék Csillagfény Bölcsődéje. Itt a környezeti nevelés eszközein túl, szépen kidolgozott pályázati anyagukból kiderül, hogy fontosnak tartják az intézmény külső, közterületi környezetének rendezését is, a tavalyi átépítés során kipusztult bokrok helyén virágágyás kialakítását tervezik, az udvaron pedig pótolni szeretnék a hiányzó cserjéket.

II. helyezést szavazott meg a zsűri a Kispesti Bolyai János Általános Iskola közösségének, amely a környezeti nevelési programjával pályázik az ökoiskola címre, ezért számos környezetvédelmi, fenntarthatósági programot indított: „energia-kommandót” hozott létre, és az iskola környezetének takarításával részt vesz a „Te szedd” programban. Nagy hangsúlyt fektet az iskola a hulladékgazdálkodásra: a szelektív hulladékgyűjtéssel és a hulladék további útjával üzemlátogatás során ismerkednek a diákok, és kézműves foglalkozásokon gyakorolják az újrahasznosítást. A tavalyi pályázat eredményeként kialakított gyógynövénykertet további virágültetésekkel szeretnék bővíteni.

I. helyezett lett a Kispesti Vass Lajos Általános Iskola, amely Örökös Ökoiskolaként a környezeti nevelés terén kialakított korábbi hagyományai, így a jeles környezetvédelmi ünnepek alkalmával szervezett vetélkedők, állatmenhelyek látogatása, vagy például a békamentés mellett, pályázati anyagában újabb célokat tűzött ki maga elé: fejleszteni szeretnék az iskola madárbarát udvarát, tervezik egy sziklakert létrehozását és a virágágyások felújítását, valamint az iskola belső tereinek „zöldítését” is szeretnék megvalósítani. Példaértékű a szomszédos Első Kis-Pesti Kert közösségével, óvodákkal, középiskolákkal és egyetemistákkal való együttműködésük.

A második kategóriában társadalmi és civil szervezetek, társasházak és lakóközösségek pályázhattak ötleteikkel. Ebben a kategóriában sikeres pályázóként a bizottság céltámogatással díjazta a Városi Kertek Közhasznú Egyesületet, mely a Zengő Kert közösségével együtt pályázati anyagában „madárbarát mintakert” kialakítását tűzte ki célul. A „madárbarát kert” program legalább oly mértékben szól az emberekről, mint a madarakról, hiszen jelenlétük nemcsak hasznos, de rengeteg élményt kínál, a jövő generáció nevelésében és az ökoturizmusban is fontos szerepe lehet.

A Környezetvédelmi Bizottság különdíját kapja a Kispesti Bóbita Óvoda. Az Örökös Zöld Óvoda címet elnyert intézmény programjában kiemelt helyen szerepel a környezeti nevelés, régóta szelektíven gyűjtik a hulladékot, és komposztálnak is. A fenntartható fejlődés jegyében sikeresen működik a cserebere börze, újrahasznosított anyagokból barkácsolnak, és karácsonyi cipődoboz-akciót is szerveznek. A korábbi programjaik folytatása mellett célul tűzték ki, hogy az autómentes közlekedés népszerűsítése érdekében figyelemfelhívó akciót szerveznek, és a szülők bevonásával KRESZ-park kialakítását tervezik. Az újrahasznosítás keretében a papírmerítéssel és papírbrikett-készítéssel szeretnék megismertetni a gyerekeket. Kiemelkedő az óvoda együttműködése a szomszédos iskolával és bölcsődével.

Polgármesteri különdíjban részesült a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum. A környezetvédelmi pályázaton először részt vevő intézmény kiemelt figyelmet fordít a környezet védelmére, szelektíven gyűjtik a hulladékot, a hulladék térfogatának csökkentésére tömörítőt használnak, komposztálnak és már évek óta virágosítással próbálják szebbé varázsolni környezetüket. Pályázatukban megfogalmazott célkitűzésük egy fűszerkert létrehozása, a balkonkertészet népszerűsítése a lakótelepi környezetben, az esővíz hasznosítása a növények gondozásához, valamint tervezik „zöldműves klubnapok” bevezetését is a fenntarthatóság és a felelős állattartás jegyében.