HÍREK  2016. november 30.      1,596
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Elindult a foglalkoztatás a Forrásházban

Megkezdődött a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum keretei között működő Forrásházban. Az intézmény így már egészségügyi, szociális és foglalkoztatási téren egyaránt segítséget tud nyújtani az – elsősorban XIX. kerületi – ügyfélkörükben lévő, dolgozni akaró megváltozott munkaképességű személyek számára. A KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. új telephelyén egyelőre 24-en dolgoznak. A foglalkoztatót ma adta át hivatalosan Gajda Péter polgármester.

Elindult a foglalkoztatás a Forrásházban
A képre kattintva galéria nyílik. (11 kép)

Fontos pillanatnak nevezte a mait köszöntőjében a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum igazgatója, aki elmondta, hosszú idő telt el azóta, hogy megálmodták kollégáival az egészségügyi és szociális ellátást, illetve munkalehetőséget is nyújtó komplex szolgáltatási rendszert, amelynek harmadik pillérét a megváltozott jogszabályi környezet miatt csak most sikerült elindítani. Több próbálkozásunk is volt a foglalkoztatás megoldására, de csak most teljesedhetett be az elképzelés – hangsúlyozta Vighné Vincze Erzsébet.

A szociális ágazatot felügyelő alpolgármester köszöntötte az első 24 munkavállalót, akik egy műszakban dolgozhatnak a telephelyen, és megköszönte a KÉZMŰ-nek, hogy megvalósulhatott az álom, és a létrejöttekor Magyarországon egyedülállónak számító intézményben elindulhatott a megváltozott munkaképességű emberek terápiás foglalkoztatása, azzal a céllal, hogy később megtalálják helyüket a munkaerőpiacon is. Vinczek György hangsúlyozta, reméli, hogy egy hosszú távú együttműködés első állomása a Forrásházban elindult munka.

Boros Attila, a KÉZMŰ rehabilitációs igazgatója elmondta, egy hónapja indult a foglalkoztatás, a könnyű, betanított munkának számító tevékenységeket a KÉZMŰ biztosítja az új munkavállalóknak négy órában, egyelőre egy, délelőtti műszakban, de a tervek szerint 40 embernek tudnak majd munkát adni két műszakban. Hozzátette a túlnyomó többségében megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató kft. filozófiája az, hogy értékteremtő munkát biztosítson nekik.

A rehabilitációs foglalkoztatás az önkormányzat, a szolgáltató centrum és a megváltozott munkaképességű emberek ezreit foglalkoztató KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. háromoldalú együttműködési megállapodása nyomán jött létre. Ennek értelmében a KÉZMŰ a Dobó Katica utcai Forrásház lelkiegészség-központban egy új, 40 fős telephelyet létesített úgy, hogy az önkormányzattól térítésmentesen, sőt rezsitámogatást élvezve béreli a foglalkoztató helyiséget. A védett körülmények között dolgozók közül húszan a Forrásház eddigi ügyfelei közül kerülnek ki, tízen más kispesti lakosok és tízen területi megkötöttség nélkül jelentkezők.