HÍREK  2017. május 08.      470
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Átadták a megújult Vásár teret

Játékos sportnapon vehették birtokukba a kispestiek a megújult Vásár teret.

A képre kattintva galéria nyílik. (18 kép)

A több mint tíz éve indult kispesti Zöldprogram keretében határoztuk el, hogy a nagyobb kispesti terek, a Kós, a Városház, a Templom után a város kisebb parkjait, játszótereit is felújítjuk, eszközeit korszerűsítjük – mondta Kispest polgármestere, a parkavatóval egybekötött családi rendezvényen, a Vásár téri forgatagon vasárnap. Gajda Péter emlékeztetett arra, hogy a kispesti Vásár tér felújítása része a polgármesteri programnak is. A tér újrahasznosításáról szóló elképzelések úgynevezett közösségi tervezéssel készültek 2016 januárjában, amikor egy lakossági fórumon sokan elmondták javaslataikat, majd szeptemberben indultak meg a felújítási munkálatok. A polgármester kiemelte: most az első jelentősebb szakasz ért a végére, amelyre az önkormányzat 28 millió forintot szánt. Gajda Péter elmondta azt is, hogy a közösségi tervezés nagy előnye, hogy a tervezésben résztvevők jobban magukénak érzik az elkészült teret, hiszen abban megjelennek az ő gondolataik, elképzeléseik is.

Varga Attila önkormányzati képviselő először arról beszélt, hogy milyen sokat változott a tér, hiszen az 1900-as években még élő állatokat árultak itt. Ezután a felújítás folytatásáról is tájékoztatta a jelenlévőket. A második szakaszról júniusban kezdődnek meg az egyeztetések, lakossági fórumok. A tervek szerint 2 millió forintot költ az önkormányzat a további fejlesztésekre. Ezek után a képviselő a tér sarkában közös faültetésre invitálta a tér környékén élőket, akik még emlékeztek a régi Vásár tér hangulatára. 

Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Testvérvárosok
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum