HÍREK  2017. június 02.      1,299
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A kábítószer-fogyasztásról tartottak szakmai fórumot

A kábítószer-fogyasztás elleni fellépésről szólt a Kispesti Áldozatsegítő Szakmai Együttműködési Rendszer (KÁSZER) ülése, amelyet a XIX. kerületi Rendőrkapitányságon rendeztek csütörtökön.

A kábítószer-fogyasztásról tartottak szakmai fórumot
A képre kattintva galéria nyílik. (5 kép)

A rendszer működését Vinczek György szociális ügyekért felelős alpolgármester, a KÁSZER elnöke ismertette a rendőrség, a bíróság, az önkormányzat és kerületi civilszervezetek megjelent képviselőivel. Részt vett az ülésen Burány Sándor, Kispest országgyűlési képviselője is.
A jogi személyiséggel, önálló bírósági bejegyzéssel, valamint bejegyzett székhellyel nem rendelkező fórumot a XIX. kerületi rendőrkapitányság a kerületben működő állami, önkormányzati, civilszervezetekkel és egyházakkal közösen múlt évben hozta létre a Kispesten élő, bűncselekmények áldozataivá váló személyek érdekeinek védelmére, az együttműködés javítására a kerületi, állami és nem állami szervezetek között. Az együttműködési rendszerhez bármely szervezet szabadon csatlakozhat, és várják a javaslatokat a konkrét intézkedéseket igénylő esetek kapcsán.
Vinczek György beszélt a márciusban alakult kispesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumról (KEF) is, amely az önkormányzat, a KMO Művelődési Ház és a BRFK XIX. kerületi Rendőrkapitánysága közötti együttműködési megállapodás eredményeként jött létre. A KEF kapcsolatba lépett a civilekkel, karitatív szervezetekkel, egészségügyi, kommunikációs, prevenciós és rendvédelmi munkacsoportokat hozott létre – mondta el az alpolgármester, egyben a KEF elnöke, aki az összehangolt munkát és a drogfogyasztói helyzetkép felvázolását célzó felméréseket nevezte a legfontosabb feladatnak. A KMO-ban immár 20 éve működő, a közelmúltban megújult „Mondj nemet!” komplex prevenciós program keretein belül továbbra is ingyenesen tartanak felvilágosító előadásokat és interaktív drogprevenciós foglalkozásokat az általános és középiskolákban Kispesten és más kerületekben is. Az önkormányzat nyári napközis táborában – egy sikeres pályázatnak köszönhetően – prevenciós napot rendeznek majd a június 26-i kábítószer-ellenes világnaphoz kapcsolódóan, és a diákok mellett a szülők érdeklődésére is számítanak – tette hozzá Vinczek György.

Plánk Róbert ezredes, a Kispesti Rendőrkapitányság vezetője a drogfogyasztás megelőzésének lehetőségeiről tartott előadást, amelyben hangsúlyozta, hogy a rendőrség elsősorban a kábítószer-terjesztőket, a dílereket igyekszik felderíteni, de minden olyan esetben is eljárást indít, amikor felmerül a kábítószer-fogyasztás gyanúja. A rendőrkapitány bemutatta a BRFK által összeállított prezentációt, amely nemcsak az érintett korcsoportok figyelmét hívja fel a szerfogyasztás hatásaira és veszélyeire, de a szülőknek és a pedagógusoknak is segít abban, hogy időben felismerjék a kábítószer-használatra utaló jeleket és testi tüneteket, illetve a fogyasztáshoz használt eszközöket. Plánk Róbert elmondta, hogy az új pszichoaktív kábítószerek hatása – a folyamatosan változó összetevők miatt – gyakran kiszámíthatatlan, éppen ezért sok esetben rendkívül nehéz biztosítani a megfelelő orvosi ellátást. A rendőrkapitány kiemelte a család, a hozzátartozók, a barátok, az iskola szerepét és a civilszervezetek munkáját, a gyors és hatékony segítségnyújtás fontosságát a kábítószer elleni küzdelemben.

Trappné dr. Kiszely Rita, a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az új Btk. szigorúan bünteti a kábítószernek minősülő különböző anyagokkal történő visszaéléseket: a kábítószer kereskedelmét, birtoklását, készítésének elősegítését, a kábítószer-prekurzorral és az új pszichoaktív anyaggal visszaélést egyaránt. Mint mondta, a kábítószer birtoklása bűncselekmény körében speciális büntethetőségi akadály a hat hónapig tartó folyamatos kezelés vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson való részvétel, azaz az elterelés intézménye, amely a kábítószer saját használatra történő termesztése, előállítása, megszerzése vagy tartása, illetve fogyasztása esetén alkalmazható. A jelentős vagy különösen jelentős mennyiségként meghatározott mértékű kábítószerrel kapcsolatos elkövetés azonban már minősített esetként szerepel a Btk.-ban, így ezen esetekben súlyosabb büntetés, akár életfogytig tartó szabadságvesztés vár az elkövetőkre.