HÍREK  2017. július 12.      1,202
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Újra indul Kispest a környezetszépítő versenyen

Idén újból indul a kerület a Magyar Turizmus Zrt. által meghirdetett Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen. A tisztább, élhetőbb és virágosabb Kispest megteremtését célzó polgármesteri Zöldprogram 2006-ban indult, azóta a Virágos Magyarországért versenyben szép sikereket ért el a kerület: 2008-ban a legszebb kerületnek járó díjat, 2010-ben, 2012-ben és 2014-ben a főváros különdíját, 2013-ban pedig Budapest Főváros Fődíját kapta meg.

Újra indul Kispest a környezetszépítő versenyen
A képre kattintva galéria nyílik. (19 kép)

Megkezdődtek a Virágos Magyarország idei versenyében résztvevő kerületek zöldterületeinek, játszótereinek, parkjainak bejárása. A szakmai zsűri tagjait – Szolnoki Ferencnét a Kőbányai Polgármesteri Hivatalból és Kiricsiné Kertész Erikát a Ferencvárosi Polgármesteri Hivatalból –, valamint Vinczek György alpolgármestert, Berencz Ibolya főépítészt, Márkus Editet és Brázainé B. Táciát, a Zöldprogram Iroda munkatársait Gajda Péter fogadta a Városházán. A rövid találkozón még az indulás előtt a polgármester arról tájékoztatta a szakembereket, hogy a tisztább, élhetőbb és virágosabb Kispest megteremtését célzó polgármesteri Zöldprogram 2006-ban indult, és azóta sokat változott a város „zöldtérképe”. Kedvcsinálóként a bejáráshoz a polgármester megemlített néhányat az új beruházások közül, többek között a most már épülő vizes-játszóteret, amely látható módon felkeltette a zsűri érdeklődését is. A játszótér használata, eltérően az országban már működő hasonló parkoktól, ingyenes lesz, csakúgy, mint a parkolás, amelyen az önkormányzat mostanában nem is kíván változtatni – hangsúlyozta a polgármester.

A kerületbejárásra 11 helyszínt javasoltak a Zöldprogram Iroda munkatársai – tudtuk meg Brázainé B. Táciától. Elsősorban azokat a tereket látogatták meg, amelyek az elmúlt időszakban készültek, vagy újultak meg.

A programot a központi játszótéren kezdték a szakemberek, amely mostanra egy „belakott” és jól kihasznált, árnyas tér benyomását kelti. Igaz az eltelt csaknem tíz év már nyomot hagyott a játszótér burkolatán, de folyamatos a karbantartás. A zsűri tagjainak tetszését elnyerte a domb alá beépített mellékhelyiség, amelyhez hasonló megoldást a Kós téren is láthattak, és ha egy rövid időre is, de kipróbálták az „áramtermelő” játszószereket is. A virágos Templom tér és a Gulagra elhurcoltak tavasszal avatott emlékművének megtekintése után apró részletességgel érdeklődtek a vendégek az Üllői úti foghíjtelken átmenetileg kialakított közpark és tűzfalfestmény iránt, ahol Márkus Edit arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a kispestiek már jól „áttaposott” átjáró ösvényeit hamarosan lekövezik, így a tér még rendezettebb lesz. A Határ úti Településkapu után, ahol jelenleg az Országzászló és az '56-os kopjafa áll a Dobó Katica-Kazinczy Ferenc utcák által határolt lakótelepen mutatták meg azt a tavaly ősszel elkészült miniprojektet, amelynek keretében a régi játszóterek helyére, a meglévő kerti bútorok, eszközök felhasználásával belső pihenőparkok épültek, a régi elhasznált betonburkolat helyére pedig fű került. Márkus Edit kérdésünkre elmondta, az itt élő idősebb lakosok visszajelzései pozitívak, megszerették ezeket a „minimalista” felszereltségű zöldterületeket, kiülési lehetőségeket.

Talán a legnagyobb érdeklődés a most épülő vizes-játszóteret övezte, hiszen sem a fővárosban, sem pedig az országban nem sok ilyen létesítmény épült, önkormányzati vállalkozásban pedig még egy sem. A szakemberek szerint az elődök gondosságát dicsérik azok a panelházak között megbújó aprócska közösségi terek, amelyeket a mostani városszépítők tudnak használni terveik megvalósításához – jegyezték meg ezt az Eötvös iskola előtti téren, ahol egy régi szabadtéri kis színpad helyére tavaly a testvérvárosi program keretében a bolgár ivókút és rózsakert került.

Elismeréssel szóltak az Árnyas közösségi kertben arról a mozgalomról is, amely Kispesten egyedülálló módon talált otthonra, és így már négy közösségi kertben folyik a kertészkedés a lakótelepi házak között. A zsűri tagjai még egy futó pillantást vetettek az Ötvenhatosok terén kialakított játszótérre és emlékhelyre, a Vásártér első ütemében elkészült játszóterére, valamint a Kossuth téri piac mögött épülő új közösségi térre és parkolóra. A városbejárás a Tündérkertben ért véget, ahol a házigazda Bacsó András, a Székelyország Tündérkertje Egyesület elnöke mutatta be a gyűjteményes kertet.

Szolnoki Ferencné szerint, aki nem először jár már zsűrizni Kispesten, az értékelésnél figyelembe veszik azt is, hogy a kerület milyen módon vesz részt a környezetvédelemben, milyen a település tisztasága, milyen módszereket, eszközöket használnak egy-egy park, játszótér felújításánál. Természetesen a legfontosabb a kerületi zöldterületek rendezettsége, nagysága, minősége. De figyelik azt is, és ezért is jó, hogy már vannak emlékei a kerületről, hogy mi minden változott az elmúlt időszakban, milyen fejlődés történt. Tapasztalataikat majd összegzik, a kerület figyelmébe ajánlják, a verseny eredményhirdetésére pedig valamikor ősszel kerül majd sor.