HÍREK  2017. augusztus 02.      1,352
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Kerületbejárás bringával

A tikkasztó hőség ellenére rövid kerékpáros szemlét tett a kerületben Gajda Péter polgármester, Vinczek György alpolgármester és Bali Péter, a Kispesti Rendészeti Központ vezetője. A jövő héten folytatódik a kerékpáros szemle Kispesten.

Kerületbejárás bringával
A képre kattintva galéria nyílik. (12 kép)

Hagyomány már, hogy évente több alkalommal, kerékpárral is bejárjuk a kerületet, hiszen így jobban láthatjuk, miként haladnak a tervezett beruházások, illetve olyan hiányosságokat is észrevehetünk, és természetesen a rendben lévő dolgokat is meglátjuk, amelyeket autóból vagy tömegközlekedési eszközről nem vennénk észre – mondta Gajda Péter polgármester.

Az első út a Dobó Katica utcába vezetett, ahol az Aranykatica Közösségi Kert tőszomszédságában hamarosan elkészül a két teniszpálya felújítása, amelyet a Közpark Kft. végzett. Szintén a Közpark Kft. szakemberei építik a parkolót a Kisfaludy utcában, ahol a Kisfaludy utca 2-16. előtt végig az aszfaltjárdán 20, illetve a 16-18. előtt a meglévő, gyephézagos parkoló folytatásaként 12 új parkolóhelyet alakítanak ki. Az összesen 32 parkolóhely részben legalizálja a mostani parkolási szokásokat, részben 12 új helyet is biztosít. A parkolók építésével egyidejűleg a 16-18. előtt új járda is épül – tájékoztatott a polgármester.

Sajnos a Tóth Árpád utcában egy illegális szemétlerakóhelyet kellett felszámolnia a munkatársaknak, ahonnan csaknem 5 konténernyi olyan háztartási hulladékot, törmeléket kellett elszállítani, amelyet vélhetően a környékről hordtak össze – tette hozzá. 

Gajda Péter tájékoztatása szerint most rend és nyugalom van mind a Templom, mind pedig az Atatürk téren, ahol korábban sok panasz érkezett az ott életvitelszerűen tartózkodó hajléktalanokra. A közterületek rendje és tisztasága érdekében a kerületi rendőrkapitányság és a rendészeti központ munkatársai rendszeresen járőröznek a kerületben, így itt is, és lakossági kérésre a Templom téren, a Kossuth térhez hasonlóan megszűntettek néhány alvásra is alkalmas padot.