HÍREK  2017. október 05.      1,117
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Csaknem ezer álláslehetőséget kínált a börze

Állásbörzét tartott a Fővárosi Kormányhivatal Kispesten a KMO-ban, ahol csaknem ezer ajánlat közül válogathattak az érdeklődők. A tavaly megtartott állásbörzéhez hasonlóan az ideire is több száz érdeklődőt vártak a szervezők.

Csaknem ezer álláslehetőséget kínált a börze
A képre kattintva galéria nyílik. (15 kép)

Harminc munkaadó, összesen mintegy ezer állásajánlatából válogathattak az érdeklődők a Fővárosi Kormányhivatal idei kispesti állásbörzéjén. A rendezvényt Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztálya és XVIII. Kerületi Hivatala az „Út a munkaerőpiacra” elnevezésű kiemelt EU-s projekt keretében tartották meg.

György István, a Fővárosi Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott arról beszélt, hogy ma mintegy 700 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint 2010-ben. Ennek oka, hogy megerősödött a gazdaság, Magyarország kifejezetten jól teljesít, ma már álláskínálat van. Így már nagyon közel járunk a teljes foglalkoztatottsághoz – mondta. A kormányhivatal állásbörzékkel, képzésekkel vagy akár bérjellegű támogatásokkal is segíti az álláskeresőket és a munkaadókat egyaránt abban, hogy a lehető legtöbben elhelyezkedhessenek, illetve a munkaadók is megtalálják a megfelelő munkaerőt – hangsúlyozta György István. Kiemelte, Budapesten egy év alatt közel ötödével csökkent az álláskeresők száma, így az ilyen munkaerő-piaci adatok is visszaigazolják, hogy ezek a programok sikeresek.

A vendéglátó kerület, Kispest önkormányzata nevében Gajda Péter polgármester elmondta, hogy ma Kispesten is érzékelhető az álláskeresők számának csökkenése, 747-ről 480 körülire. Kispesten is a vezető témák, oktatás, egészségügy, közbiztonság között szerepel az álláskeresés, a megélhetést biztosító tisztességes munka és az érte járó bér, de ma már kevesebben fordulnak ez ügyben segítségért az önkormányzathoz is. De hogy ez a kormány jó gazdaságpolitikájának köszönhető-e, vagy annak, hogy sokan kilátástalannak vélték a helyzetüket itthon és kivándoroltak, arról lehet vitatkozni – árnyalta a kormányhivatali vezető optimizmusát a polgármester. Gajda Péter hangsúlyozta, hogy mindent lehetőséget meg kell ragadni, így az EU-s támogatásokat is, hogy ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken nyújtsanak segítséget az álláskeresőknek és a munkaadóknak egyaránt.

A kiállítók között megtaláltuk a nagyobb állami vállaltokat, intézményeket, állást kínált a Magyar Honvédség, a BKV, a Közterület-fenntartó Zrt., a Fővárosi Törvényszék, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet és több kisebb, nagyobb szolgáltató kft., és a kispesti Közpark Kft. is, amelyek többek között segédraktárosokat, takarítókat, kézbesítőket, pénztárosokat, bolti eladókat, de volt ahol villamosmérnököt kerestek.

Az állásbörzén munkavállalókat kereső Munkaerő Mester Kft. munkatársai tapasztalatai szerint ma szinte lehetetlen találni éttermi dolgozót, raktárost, betanított munkást, így ők is folyamatosan minden lehetőséget megragadnak a munkaerő-keresésre.

Az állásbörze célja, hogy elősegítse a munkaadók és álláskeresők közötti kapcsolatfelvételt, valamint alkalmat biztosítson a közvetlen és személyes találkozásra a munkaerő-piac szereplői között. A szervezők személyre szabott munkaerő-piaci információnyújtással és technikákkal, pálya- és munkavállalási tanácsadással várták az érdeklődőket.