HÍREK  2017. november 07.      972
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

90 éves kispestieket köszöntöttek

Rozsnyay Károlyt hétfőn, Lázár Sándornét kedden köszöntötték kispest alpolgármesterei.

90 éves kispestieket köszöntöttek
A képre kattintva galéria nyílik. (5 kép)

Az 1927. november 4-én Budapesten született Rozsnyay Károlyt Eszterházy-tortával, vörösborral és emléklappal köszöntötte Kertész Csaba. Károly bácsi 11 évesen elveszítette édesapját, így egy fiúnevelő intézetbe került. Budán a Piaristáknál tanult, innen ment a Műegyetem építőmérnöki karára. A II. világháború alatt leventeként hadifogságba került, egészen Stuttgartig szállították. Később a Közlekedési és Postaügyi Minisztériumban dolgozott, majd a MÁV vezérigazgatóságán kapott állást, 1987-ben innen ment nyugdíjba. Az elsők között írt tanulmányt a keskeny nyomtávú vonatokról Európában. Két fia, három unokája és egy dédunokája született.

90 éves kispestieket köszöntöttek
A képre kattintva galéria nyílik. (5 kép)

Lázár Sándornét orosz krémtortával, virággal és emléklappal köszöntötte Vinczek györgy alpolgármester és Huszár Erzsébet idősügyi tanácsos. Mimi néni az ausztriai Waidkófenben született 1927. november 5-én. A tanítóképző elvégzése után Székesfehérváron kezdett el magyart, történelmet és német nyelvet tanítani. Később igazgató-helyettes majd igazgató lett. Nyugdíjba vonulása után a Huba utcai vendéglátó-ipari iskolában német nyelvet tanított. Közel 30 éve költözött Kispestre. Négy gyermeke, hat unokája, hét dédunokája született.