HÍREK  2017. november 14.      143

Felújíttatta az önkormányzat a nappali melegedőt

Még a tél beállta, a krízisidőszak kezdete előtt csaknem 9 millió forintot költött az önkormányzat arra, hogy felújítsák a Magyar Vöröskereszt Nappali Szociális Központ 2. számú telephelye, nappali melegedőjének fürdőblokkját az Ady Endre út 112. (Báthory utca sarok) alatt – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől, akik ez alkalommal kíváncsi volt arra is, hogy felkészült-e a kerület a hajléktalanok november elsején kezdődött téli ellátására. A felújítást a polgármester mellett megtekintette Vinczek György alpolgármester, valamint Bogó Józsefné és Dódity Gabriella önkormányzati képviselők és Kránitz Krisztián, a munkálatokat koordináló VAMŰSZ igazgatója.

A képre kattintva galéria nyílik. (14 kép)

A főváros szociális ellátásában eddig talán még nem is volt példa arra, hogy kerületi önkormányzat önerőből újítson fel egy központ ellátó helyét – jelentette ki Buncsik Ildikó, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének igazgatója, aki őszinte elismeréssel szólt az önkormányzat és a szervezet évek óta tartó kiváló együttműködéséről. Ennek a munkának az eredménye ez a már-már luxusigényeket is kielégítő új vizesblokk is. Csak remélni lehet, hogy az ide érkező hajléktalanok is valamilyen módon értékelik ezt, jobban vigyáznak majd erre, mint korábban – tette hozzá.

Gajda Péter polgármester szerint fontos volt, hogy még a tél beállta előtt elkészüljön a felújítás, hiszen az önkormányzat elsősorban nem „eltüntetni” akarja a hajléktalanokat a közterületekről, hanem az a cél, hogy legyen egy olyan nyugodt és tiszta hely, ahol olyan körülményeket tudnak biztosítani számukra, hogy szívesebben térjenek be akár enni, akár mosakodni, akár nappal/éjszaka megpihenni.

A felújítást felügyelő VAMŰSZ igazgatója kérdésünkre elmondta: a 14 négyzetméter alapterületű vizesblokk az elmúlt évek alatt alaposan elhasználódott, időszerű volt a felújítás. Gyakran volt a falban csőtörés, a szaniterek többsége törött volt már, a régi elektromos vízmelegítők nem működtek megfelelően és a szennyvízcsatorna-hálózat is több helyen szivárgott. Kránitz Krisztián kiemelte: a fürdőblokk átalakításánál elsődleges cél volt az időtállóság, valamint, hogy minél alaposabban lehessen tisztán tartani a berendezéseket, eszközöket, ezért a WC-k, a zuhanyzók és kézmosók rozsdamentes acélból, vandálbiztos anyagból készültek. A régi ablakokat is korszerű műanyag ablakokra cserélték. Új víz-, fűtési és szennyvízcsatorna-hálózatot alakítottak ki a fürdőblokkban. A mennyezetre új kazettás álmennyezet került, és ebbe építették be a LED-es világítást és az elszívó-rendszert. A vállalkozó felajánlásaként pedig a nappali melegedő egyéb helyiségeit grátisz festették ki a szakemberek.

Csóka Éva, a Vöröskereszt 2. telephelyének vezetője szerint csaknem 100-110 hajléktalan fordul meg alkalomszerűen a kerületben, de legalább hatvanra tehető azoknak a száma, akik életvitelszerűen is itt élnek, nekik nyújt ellátást a nappali melegedő, de itt több éve működik a krízis időszakban úgynevezett alacsony küszöbű ideiglenes ellátás, ahol 19 hajléktalan részére tudnak időszakos éjjeli menedéket nyújtani. 

Vinczek György szociális ügyekért felelős alpolgármester, aki a Vöröskereszt szakembereivel együtt bábáskodik a kerületben élő hajléktalanok minél jobb ellátásáért, azonban most nem szolgált jó hírekkel: pénzhiány miatt elutasították a kerület pályázatát, így az éjszakai ellátásra csak a krízis időszakra, azaz az év november elsejétől a következő év április 31-ig kapott csupán engedélyt az intézmény. Az alpolgármester elmondta azt is, hogy a Kispesten felbukkanó hajléktalanok gondozását együttműködési megállapodás alapján az önkormányzat megbízásából a Vöröskereszt, a Kijárat Egyesület és a Misszió Alapítvány végzi, de krízisidőszakban aktív segítség jön a Menhely Alapítványtól, a Máltai Szeretetszolgálattól és a baptista egyháztól is. 


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum