HÍREK  2018. február 04.      186

Ünnepel a művészeti iskola

Egész éves zenés-táncos programsorozattal ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Kispesti Alapfokú Művészeti Iskola. Pénteken farsangi délutánt tartottak a Vass iskola tornatermében, 10-én, szombaton a fúvószenekar ad koncertet a Városházán.

A képre kattintva galéria nyílik. (14 kép)

Egymást segítő, baráti tantestület, jó gárda jött össze a félszáz év alatt – jellemezte a művészeti iskolát lapunknak a pénteki farsangi délutánon Payr Henrik igazgatóhelyettes. A programot musicalegyveleggel indították a szimfonikusok a Jézus Krisztus Szupersztárból, majd egy igazi báli nyitó, a palotás következett az iskola táncosainak közreműködésével. A folytatásban keringő következett Csajkovszkij Csipkerózsika című balettjéből. Önálló produkcióval léptek a közönség elé a csellisták, a táncosok polkát táncoltak, az egyórás hangverseny végén pedig a Karib-tenger kalózai című film zenéje csendült fel.

A koncert után „hangszersimogató” segítette az ismerkedést a zenekar hangszereivel, majd estig tartó táncház következett, amelyen az iskola néptáncosai is bemutatkoztak.

Payr Henrik elmondta, az ünnepségsorozatot tavaly decemberben két koncert nyitotta: 15-én a szimfonikusok, 16-án a fúvósok adtak hangversenyt az evangélikus templomban. A farsangi program is folytatódik: 10-én, szombaton a fúvószenekar lép fel a Városháza dísztermében. Tavasszal a tagozatok tartanak koncerteket az intézményben, április 23-24-én hangszer- és táncbemutatót rendeznek, április 26-27-én pedig a felvételik lesznek. Június első hetében több hangversenyt is tartanak a Városházán: fellép a szimfonikus zenekar, a fúvószenekar, tanárok, növendékek és egykori növendékek adnak koncerteket. Október 1-jére, a zene világnapjára nagyszabású hangversennyel készülnek. Az ünnepi évet karácsonyi koncert zárja majd az evangélikus templomban. 


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum