HÍREK  2018. február 20.      1,285
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Lakást kap, várólistára kerülhetett a szívbeteg fiatalember

Akár már a jövő héten beköltözhet új, az önkormányzattól kapott otthonába a súlyos szívbeteg és transzplantációra váró 23 éves kispesti Bozsó Gyula, akiért az elmúlt hetekben fogtak össze város vezetői, a Mágnes Színház társulata és a kerületben élők. Mivel a kórház megfelelő lakáskörülményeket szabott feltételül a műtéthez, így most elhárult az egyik akadály – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

 

Lakást kap, várólistára kerülhetett a szívbeteg fiatalember
A képre kattintva galéria nyílik. (10 kép)

Nem az első alkalom, hogy önkormányzati lakással segíti a kerület az egészségi okok miatt bajba jutott, vagy nehéz helyzetben élő kispestieket. Az önkormányzat Vagyongazdálkodási Csoportjának összeállítása szerint az elmúlt években több mint tíz esetben jutottak lakáshoz krízishelyzetben lévő kispestiek, vagy cserélhettek önkormányzati lakást méltányosságból. Az Eötvös utcai lakásban már javában dolgoznak a VAMŰSZ szakemberei, és ha minden jól halad, március első napjaiban beköltözhet új otthonába a súlyos szívbeteg és transzplantációra váró 23 éves kispesti Bozsó Gyula – meséli a polgármester, aki örömmel jelentette be, hogy ezzel elhárult a technikai akadálya annak, hogy a fiatalember felkerülhessen a szívátültetésre várók listájára. Gajda Péter tájékoztatása szerint a megfelelő lakás kiválasztását nehezítette, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő szociális bérlakások zömét a korábbi lakók rendkívül rossz műszaki állapotban adják vissza, így felújítás nélkül nem lehet azokat kiutalni.

Ezt a gondolatot erősítette meg a 38 négyzetméteres panellakás felújítását végző VAMŰSZ igazgatója, Kránitz Krisztián is, aki kérdésünkre elmondta: a másfél szobás, összkomfortos lakást korábbi bérlője annyira lelakta, hogy a teljes körű felújítás elkerülhetetlenné vált. Így új lesz a fal- és az aljzatburkolat, de kicserélik a konyha berendezéseit, valamint a fürdőszoba felszereléseit is. A transzplantációhoz szükséges steril szoba kialakításához, ahol a lábadozó beteget kell majd elhelyezni, a majdani műtétet végző kórház mosható fal- és padlóburkolatot szabott feltételként – tette hozzá az igazgató.

A fiatalember szociális gondozását végző Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum vezetője, Vigné Vincze Erzsébet szerint a műtét után ők azzal tudják majd leginkább támogatni őt, hogy a lábadozása alatt közösen megkeresik azokat a lehetőségeket, amelyek a betegség miatt kettétört életpályát, a teljes gyógyulás után segítik folytatni, illetve állapotának megfelelő kereső foglalkozást találni, amely lehetőséget ad majd arra, hogy önállóan kifizethesse a szociális bérlakás fenntartásának költségeit.