HÍREK  2018. április 05.      1,283
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Kulcsátadás a CSÁO-ban

Átvette a Nagysándor József utcai Családok Átmeneti Otthonában (CSÁO) elkészült három összkomfortos lakás kulcsait a működtető Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum igazgatója, Vighné Vincze Erzsébet.

Kulcsátadás a CSÁO-ban
A képre kattintva galéria nyílik. (8 kép)

A Nagysándor József utcai CSÁO kialakítása tavaly augusztusban érkezett második szakaszához. 2015-ben az utcafronton lévő épületben közösségi helyiséget, irodát és egy lakrészt építettek ki, most az udvari épületek felújítása került sorra. A 38 millió forintos önkormányzati beruházás eredményeként mostanra újabb három, egyszobás összkomfortos lakással tudunk segíteni a nehéz helyzetbe került gyermekes kispesti családokon – tájékoztatta lapunkat Gajda Péter polgármester, aki Vinczek György alpolgármesterrel, Burány Sándor országgyűlési képviselővel és Kránitz Krisztiánnal, a VAMŰSZ igazgatójával együtt járt a helyszínen.

A tavaly augusztus végén indult felújítás magában foglalta a teljesen új tetőt, a hőszigetelt födémet, a nyílászárók cseréjét, a víz-, a csatorna- és az elektromos hálózat teljes felújítását, gázkazán beszerelését, a radiátoros fűtési rendszer kiépítését, a festést és mázolást, valamint az udvar rendezését.

A Családok Átmeneti Otthona szolgáltatás 2002-ben indult Kispesten a Jahn Ferenc utcában. Az otthon feladata átmeneti jelleggel lakhatás biztosítása a lakhatási krízisbe került, kiskorú gyermeket nevelő, gyermeket váró családok vagy egyedülálló szülők számára. Három lakrész áll a családok rendelkezésére, ebből egy nagycsalád befogadására is alkalmas. Létesítése óta teljes kihasználtsággal működik. Kispest képviselő-testülete 2014-ben határozott a CSÁO férőhelybővítéséről és azzal együtt közösségi helyiség létesítéséről a Nagysándor József utca 44. alatti önkormányzati ingatlanon. Itt két épületben négy lakrész, egy közösségi helyiség, iroda és raktár kialakítására nyílt lehetőség.