HÍREK  2018. május 15.      1,284
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Megújul az I. világháborús emlékmű

Megkezdődik az I. világháborús emlékmű teljes felújítása a Templom téren. Az emlékmű előtti kis tér 2014-ben kapott szebb külsőt, a régi gyöngykavicsburkolat helyére térkő került.

Megújul az I. világháborús emlékmű
A képre kattintva galéria nyílik. (4 kép)

A Hybl József által készített Hősök szobrát 1928-ban avatták fel. Az eltelt száz esztendő alatt alaposan leromlott az állapota, ezért vált szükségessé a felújítása, amit az első világháború 100. évfordulója alkalmából a tulajdonos főváros végeztet el. A tervek szerint az emlékmű rendbetétele a szobor helyszíni restaurálásával kezdődik, majd a talapzat, a posztamens felújításával folytatódik, egyelőre nem tudni még, mikor ér véget a munka.

Az emlékmű mintegy 2,5 méteres talapzatán három, ember nagyságú szobor áll, középen Hungária alakjával, aki az ég felé nyújtja jobb karját, melyben kardot tart. Balján egy összeroskadó, sebesült magyar katona, jobbján pedig egy síró, gyermekét a hazának felajánló anya. A talapzaton ábécé-sorrendben a világháború 717 kispesti áldozatának neve szerepel. Alatta nagybetűkkel csak két szó és a dátum olvasható: „A HAZÁÉRT! 1914-1918”