HÍREK  2018. május 27.      248
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A rászoruló gyerekekért futottak a Kertvárosban

Harmadik alkalommal rendezte meg a jótékonysági futást szombaton a Kispest Kertvárosi Közösség Egyesület (KKKE).        

A képre kattintva galéria nyílik. (26 kép)

Már harmadszor rajtolt el a kertvárosi jótékonysági futás a Csíki utca-Temesvár utca sarkától. Összesen mintegy nyolcvanan indultak: a legkisebbek a Csíky utcai játszóteret kerülték meg, a nagyobbak és a felnőttek 3, illetve 5 kilométert futhattak a Kertváros utcáin – mondta el lapunknak dr. Halász Géza, a KKKE elnöke.

A szociális területet felügyelő alpolgármestertől megtudtuk, a jótékonysági futás résztvevői gyermekjátékokkal, könyvekkel, ruhákkal és tartós élelmiszerekkel nevezhettek, az összegyűlt adományokat a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrummal kapcsolatban álló rászoruló családok, gyerekek kapják meg. Vinczek György azt is elmondta, hogy hamarosan változás elé néz az egyesületnek is otthont adó közösségi ház: a felújítási projekttel idén is indul az önkormányzat a fővárosi Tér_Köz pályázaton, és ha sikeresen szerepel, a tetőtérrel együtt az egész épület megújul. Ha nem nyer a pályázaton, az alsó szint belső tereinek az átalakítását végzik el.

 

Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.