HÍREK  2018. július 05.      3,498
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Újra lesz társasház-felújítási pályázat

Társasházak és Iakásszövetkezetek számára felújítási pályázat kiírásáról, valamint a kispesti iskolák támogatásáról is döntött egyebek mellet a képviselő testület mai ülésén.

Újra lesz társasház-felújítási pályázat
A képre kattintva galéria nyílik. (15 kép)

Az ülés elején egyperces néma felállással emlékeztek a képviselők a Kispesti Egészségügyi Intézet június 12-én elhunyt gazdasági igazgatójára, Avramcsev Péterre.

Zárt ülésen született döntés három óvoda és a Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) vezetői megbízásáról. További öt évig vezeti a Kispesti Mese-Vár Óvodát Pékné Varga Katalin, a Kispesti Szivárvány Óvodát Kaszaper Ágnes, a Kispesti Zöld Ágacska Óvodát Szegediné Török Tünde. A GESZ-t is az eddigi igazgató, Zubor Attila irányítja a következő öt évben.

A zárt ülést követően elsőként a társasházak és Iakásszövetkezetek támogatásáról alkotott rendeletet a testület. A helyi önkormányzatok törvényben rögzített lehetősége, hogy egyedi támogatást nyújtson bizonyos személyek vagy szervezetek meghatározott körének. Kispest Önkormányzata felismerve a helyi társadalmi igényeket, olyan társasházi támogatási rendszert alkotott, amely széles körben képes segítséget adni társasházi közösségeknek vagy lakásszövetkezeteknek kisebb fejlesztési, felújítási, vagy éppen a lakhatást jelenleg nehezítő, ellehetetlenítő munkák elvégzéséhez. A rendelet igyekszik a jogszabályi kereteken belül a legnagyobb mozgásteret megadni a differenciált pályázatok kiírásához, ezzel különböző, egyedi célok célzott támogatását is szolgálhatja.

A testület döntött a pályázat kiírásáról is lakóépületek - társasházak és lakásszövetkezetek - felújításának támogatására. A támogatás előfinanszírozásos formában történik. Egy társasháznak legfeljebb a tervezett munka teljes költségének ötven százaléka adható. A támogatás összege azonban nem lehet kevesebb, mint 300.000 forint, illetve nem lehet több 5.000.000.- forintnál. A támogatás formája: legfeljebb 5 éves futamidejű kamatmentes kölcsön. A havi törlesztőrészlet összege nem lehet kisebb 5.000 forintnál.

Módosították a lakásrendeletet a képviselők. Az önkormányzat lakásgazdálkodási feladatainak jelentős része képezi ideiglenes lakások biztosítása olyan rászorultak részére, akik többnyire önhibájukon kívül, ám olyan élethelyzetbe kerültek vagy kerülnek, hogy a XIX. kerületben lévő életvitelszerű lakhatást fel kell adniuk, mivel csak egy másik kerületben tudják a saját, vagy családjuk lakhatását biztosítani.

Módosult az Üllői út - Lehel utca - Vak Bottyán utca - kerülethatár által határolt terület kerületi építési szabályzatáról szóló rendelet, és a képviselők elfogadták a Lehel utca - Vak Bottyán utca - Derkovits Gyula utca - Wesselényi utca - Móricz Zsigmond utca - Simonyi Zsigmond utca - Kisfaludy utca - Ady Endre út páratlan oldala (37-53/B) - Hunyadi utca - Üllői út által határolt (Városközpont) területre készülő Kerületi Építési Szabályzat és szabályozási terv egyeztetési dokumentációját. A napirend kapcsán Gajda Péter polgármester (MSZP) elmondta, több évtizede várják már a kispestiek, hogy rendeződjön a terület sorsa. Most az önkormányzat olyan szabályozást fogad el, ami jó számára és a befektetőknek is érdeke. Legkorábban 2019 végére várható, hogy bármiféle beruházás elinduljon itt – fogalmazott a polgármester, majd Ferenczi István (LMP) képviselő kérdésére válaszolva hozzátette, a jelenleg többségében iroda- és szállásfunkció, illetve lakásépítés szerepel az elképzelések között.

Javaslatot fogadott el a testület a Városkapu és a Városközpont területének kiemelt fejlesztési területté nyilvánítására és a Kerületi Építési Szabályzat módosításának megindítására. Ezzel összefüggésben településrendezési eszközök módosítását kezdeményezi az önkormányzat a fővárosnál.

Elfogadták a képviselők a Kispest Környezetvédelmi Programjában megjelölt célok, feladatok 2015. október 1. és 2017. december 31. közötti megvalósulásáról szóló polgármesteri beszámolót.

Módosították a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat Integrált Szakmai Programját, valamint Szervezeti és Működési Szabályzatát. A napirend kapcsán Vinczek György alpolgármester (MSZP-DK-Együtt-PM) kiemelte, az intézmény szolgáltatási palettája kiegészül az akadálymentes személyszállítással, és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban pedig új, GPS-alapú technikai eszköz jelenik meg.

A Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum Integrált Szakmai Programja, valamint Szervezeti és Működési Szabályzata is módosult: szeptember 1-jétől 6 szociális segítőt alkalmaz az intézmény, akik az iskolákban dolgoznak majd, valamint a Családok Átmeneti Otthonában plusz egy karbantartót alkalmaznak.

Elfogadták a képviselők az önkormányzat személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézményeinek 2017. évi végzett feladatellátásáról és szakmai munkájáról szóló átfogó értékelést. Vinczek György arra hívta fel a figyelmet, hogy az elkövetkező években egyre nagyobb kihívást jelent majd a Segítő Kéznek az idős, egyedül maradt demens személyek ellátása.

A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközséggel 2017. augusztus 15. napján létrejött használati megállapodásban foglalt ingyenesség éves felülvizsgálata kapcsán a testület ugyan újabb egy év határozott időtartamra térítésmentesen biztosítja a megállapodásban rögzített ingatlanrész és ingóságok használatát (Ady iskola), ám – miután az iskola kevés gyermeket vett fel a következő tanévre – az önkormányzat aggodalmát fejezi ki az iskola működésével kapcsolatban.

Hárommillió forinttal támogatja az önkormányzata a Wekerlei Társaskör Egyesület „Wekerle 110 - A közösség vonzásában” című programját. A polgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat partnere a társaskörnek és a Magyar Kollégiumnak az idei ünnepségsorozatban.

A testület 450.000 forint támogatást szavazott meg a Puskás Ferenc Alapítványnak.

Támogatási szerződést köt az önkormányzat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátásáról. A főigazgatóság a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálaton keresztül biztosítja a 2018. évi feladatellátást, 160 jelzőkészülék komplex működtetésére köt szerződést az önkormányzattal.

Döntöttek a képviselők a kispesti iskolák 2018. évi támogatásáról a Kispesti Iskola Támogatási Alap terhére. Az intézmények az alábbi célok megvalósításához kérik az önkormányzat támogatását:
- a Bolyai iskola Kispesti Bolyai János Általános Iskola Alapítványa a tornateremben szekrények, tároló helyek korszerűsítésére, IKT-eszközök beszerzésére 1 millió Ft értékben,
- a Kós iskola A wekerlei Kós Károly Iskoláért Alapítványa fészekhinta telepítésére ütéscsillapító burkolattal, szereléssel 1 millió Ft értékben,
- a Gábor iskola Gábor Iskoláért Alapítványa IKT-eszközök beszerzésére 1 millió Ft értékben,
- a Pannónia iskola Pannónia iskola 2000 Alapítványa IKT-eszközök beszerzésére 1 millió Ft értékben,
- a Vass iskola "Egy megújuló iskoláért" Alapítványa IKT-eszközök beszerzésére 1 millió Ft értékben,
- a Puskás iskola Egyszer Élsz! Hogyan Élsz? Alapítványa oktatást segítő és audiotechnikai eszközök beszerzésére 1 millió Ft értékben,
- a Móra iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Kéz a Kézben Alapítványa IKT- és fejlesztőeszközök beszerzésére 1 millió Ft értékben,
- a Deák gimnázium A Kispesti Deák Ferenc Gimnáziumért Alapítványa dallamcsengő, aulába szerelt megfigyelő kamera, székek, pulpitus, molinó, eszközbérlésre 1 millió Ft értékben,
- a Kispesti Alapfokú Művészeti Iskola Kispesti Művészetoktatásért Alapítványa audiotechnikai eszközök és tánckellékek, szoknyák beszerzésére millió Ft értékben,
- az Eötvös iskola Angol Nyelvtudásért Alapítványa IKT- és audiotechnikai eszközök, valamint táblajátékok beszerzésére 1 millió Ft értékben.

Engedélyezte a testület egy-egy gyógypedagógiai asszisztens álláshely létesítését az Árnyas és a Százszorszép óvodákban.

Három pályázatot nyújt be az önkormányzat a Fővárosi Közgyűlés által kiírt 2018. évi TÉR_KÖZ felhívásra: a volt KRESZ-park megújítására, az Eötvös utca-Kosárfonó utca-szervizút és az Eötvös iskola által határolt terület felújítására, valamint a Kertvárosi Közösségi Ház és környezetének megújítására.

Együttműködési megállapodást köt az önkormányzat a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-vel (BMSK ) sportpark létrehozására a Csokonai utcában. A sportpark terület-előkészítési munkáit az önkormányzat, a kivitelezési munkáit pedig a BMSK finanszírozza.