Az első világháború végére emlékeztek
Száz éve, 1918. november 11-én ért véget az I. világháború. Kispest Önkormányzata ebből az alkalomból tartott ma megemlékezést a Templom téren, a felújított Hősök szobra előtt.
Az eseményen Gajda Péter polgármester mondott beszédet. A városvezető megemlékezett azokról, akik elszenvedték az első világháború borzalmait.
„Száz évvel ezelőtt, pontosan ezekben a napokban ért véget az első nagy világégés, a Nagy Háború, ahogy akkoriban nevezték, hiszen akkor még nem tudhatta senki, hogy bő két évtizeden belül újabb kataklizmával kell szembenéznünk. Azt azonban tudták, hogy olyan méretű háborús pusztításba torkollott a nemzetközi politika, amelyet mindaddig el se lehetett képzelni. Az 1914-től tartó négy háborús év korábban soha nem látott méretű és mértékű szenvedést okozott. Az 1914. június 28-án Szarajevóban eldördült két pisztolylövést gránátok milliói visszhangoztákaLa Manche csatornától a Perzsa-öbölig, a Piave folyótól Galíciáig.
Az Osztrák Magyar Monarchia által a háború folyamán mozgósított 7,8 millió emberből az 1918. november 3-án aláírt padovai fegyverszünetig 1,2 millióan estek el, 3,6 millióan sebesültek meg és 2,2 millióan estek hadifogságba. Ezen katonák mintegy felét Magyarországról vitték a frontra.
Egy teljes generáció tűnt el a téboly vérszivattyújában, ahol a pergőtűz nem csak testek millióit, hanem a túlélők lelkét is darabokra szaggatta. Gondoljunk csak bele, hogyan jött haza az a székelyföldi katona, aki az Isonzó völgye fölött egy kavernában három hetet kényszerült tölteni gyermekkori barátja oszló teste mellett, mert a sziklák között nem lehetett eltemetni a holtakat, sőt még elszállítani se őket az ellenséges tűz miatt, és ezután a békében még a saját hazáját is elveszítette.
Nem kell azon csodálkoznunk, hogy a háború után olyan eszmék is táptalajra leltek Európa szerte, így Magyarországon is, amelyeknek soha nem lett volna szabad hatalomra jutniuk, és amelyekből az emberiség történelmének legvéresebb diktatúrái születtek.
Az elkövetkező évtizedek eseményeit ismerve kijelenthetjük: az első világháború véráztatta lövészárkaiban és az azt követő béketárgyalások asztalain fogant félelem és gyűlölet hozta a huszadik század többi szenvedését és kínját az emberiségre.
1914-ben, a háború kezdetével kizökkent a történelem kereke. A magyarság pedig nem tehetett mást, mint becsülettel, legjobb tudása szerint próbált meg helytállni a viharos időkben. A magyarkatonák és köztük kispestiek is elszántan, bátran harcoltak a Juliai Alpok sziklaormain és a galíciai front sártengerében.
De nem csak a katonák, hanem az itthon maradtak is példát mutattak becsületből, áldozatvállalásból és kitartásból. A háborús évek során egyre romló gazdasági és szociális körülmények között a kispestiek, amellett, hogy töretlen elszántsággal dolgoztak a hadianyaggyártásra átállt Hofherr gyárban, a gyár által felajánlott helyiségekben hadikórházat működtettek és gyűjtést rendeztek az oroszok által lerombolt, Kárpátok láncai között fekvő Mezőlaborc újjáépítésére.
Eltelt száz év, most itt állunk a Hybl József által készített, 1928-ban felavatott és a centenáriumi megemlékezés keretében idén felújított Hősök szobra előtt. A talapzatról, egy évszázad távlatából több mint 717 név tekint le ránk. Hétszáz olyan kispestié, akik, amint azt a felirat is mutatja, a hazáért áldozták életüket.
Ez a több mint hétszáz férfi azonban nem csak katona volt, hanem fiúk, férjek, apák, testvérek, barátok. Ez az emlékmű nem csak az ő hősiességük mementója, ugyanúgy emléket állít annak a több mint hétszáz kispesti családnak, akik elszenvedték a kimondhatatlan veszteséget, és akiknek a déd- és ükunokáik még ma is itt élnek közöttünk.
Ezért örülök, hogy a tulajdonos, a főváros az idei évben forrást biztosított az emlékmű rendbetételére és így az Önkormányzat által 2014-ben megkezdett térrekonstrukció méltóképen fejeződhetett be.
Ugyancsak örömteli, hogy pályázati támogatással újult meg az egykori Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság – a köznyelvben „Beszkárt” – I. világháborús hősi halottainak emléktáblája a régi Üllői úti remiznél, ahol a tábla 22 hősi halált halt dolgozó emlékét őrzi 1925 óta.
Fontos az, hogy emlékezzünk és fontos, hogy méltóképpen megőrizzük emlékhelyeinket, hiszen a legtöbb hős, akinek a nevét ma a táblákon olvashatjuk, idegen földben nyugszik. Családjuk nagy valószínűséggel soha nem tudott szerettük sírjánál elbúcsúzni tőlük, barátaik nem tudták leróni végtisztességüket, így maradnak, a szobrok, táblák és a nevek…
Gajda Péter polgármester Periklész szavaival zárta beszédét. „Mert a kiváló emberek sírhelye az egész föld, és nemcsak a hazájukban felállított oszlop felirata emlékeztet rájuk, hanem messze földön mindenkiben él nem is annyira tetteik, mint inkább szellemük íratlan emlékezete. Őket véve mintaképül, és nem feledve, hogy nincs boldog élet szabadság, és nincs szabadság bátorság nélkül,” nézzünk szembe mi is korunk kihívásaival.”
A folytatásban a Teátrum Hungaricum színművészei, Pallos Emil és Rencz Antal adtak rövid műsort.
A megemlékezés végén Kispest Önkormányzata nevében koszorút helyezett el az emlékműnél Gajda Péter polgármester és Vinczek György alpolgármester, valamint Burány Sándor, Kispest országgyűlési képviselője.
