HÍREK  2018. november 23.      152

Vállalkozói fórumot rendeztek a KMO-ban

Egyebek mellett az önkormányzat jelentősebb beruházásairól, vállalkozásfejlesztési intézkedéseiről, a kriptovalutákról és a 2019. év legfontosabb adóváltózásairól esett szó a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) XIX. kerületi Tagcsoportjának szervezésében megtartott vállalkozói fórumon csütörtökön a KMO-ban.

A képre kattintva galéria nyílik. (5 kép)

A kamara nevében Szatmáry-Jähl Angéla, a XIX. kerületi Tagcsoport elnöke köszöntötte a résztvevőket és elmondta: a BKIK tervei szerint hamarosan minden kerületben lesz önálló irodája a tagcsoportoknak, így a kispestinek is, mert jelenleg a kispesti kamarai tagok a XVIII. és a XX. kerületi irodákban intézhetik ügyeiket. Ezen kívül a kamara kispesti tagcsoportja, a korábbi elnök, Konkoly Kálmán halála után sem szakít a hagyománnyal, és továbbra is szeretné ezeket a vállalkozói fórumokat megszervezni, mert az a tapasztalat, hogy ezek segítik a vállalkozások mindennapokban végzett munkáját.

A fórum első előadójaként Kispest polgármestere először röviden beszélt a kerület földrajzi és gazdasági adottságairól, a kamara, a helyi vállalkozók együttműködéséről, párbeszédéről, majd tájékoztatott az önkormányzat jelentősebb beruházásairól, vállalkozásfejlesztési intézkedéseiről, a vállalkozókat is érintő intézkedéseiről. Gajda Péter megköszönte a helyi vállalkozók munkáját, hiszen az innen érkező iparűzési adó teremti meg az anyagi fedezetet, az alapot a város zavartalan működéséhez. Mint mondta, Kispest 10-11 milliárdos költségvetéséből mintegy 4 milliárd forint érkezik a fővárosi forrásmegosztásból a helyi vállalkozóktól. A polgármester kiemelte: rendszeres a párbeszéd a városvezetés és a vállalkozók, valamint a vállalkozókat tömörítő szervezet között, transzparens, mindenki számára elérhető a befizetett adók elköltése. Bár a helyi önkormányzat szabályozói szerepe korlátozott az adópolitikára, illetve a törvényalkotásra nincs beleszólása, ennek ellenére a helyi rendeletek, szabályozók útján Kispest rengeteget tett és tesz idén is a vállalkozások érdekében.

Arról is beszélt a polgármester, hogy Kispest a „főváros déli kapuja”, hiszen bár alapvetően alvóvárosi, lakó-pihenő jellegű kerület, mégis óriási a kerületen átmenő forgalom, több tömegközlekedési csomópont (KöKi), Határ út), és nagy bevásárlóközpont (KÖKI Terminál és a Shopmark) is található itt. Mégsem hasonlítható a környező nagyobb lélekszámú kerületeihez (X., XVIII., XX.), mert a város beépítettsége elmarad azokétól, jóval kevesebb a lehetőség zöldmezős beruházásra, korlátozottabbak a bevételi források is. Ezért a kerület vezetése 2006 óta intenzíven azon dolgozik, hogy minél több külső forrást, államit, unióst, közéletit szerezzen tervei megvalósításához. Példaként említette a Kossuth teret, ahol a parkosítást közéleti felajánlásból hozták rendbe, valamint a Wekerlei kispiacot és a kispesti kerékpárút-hálózat fejlesztését, amelyek fővárosi és saját forrásokból újulnak majd meg. Ezen kívül mivel az önkormányzat az alapellátáson kívül „magánál tartotta” az egészségügyi szakellátást, folyamatosan fejlesztik a Kispesti Egészségügyi Intézet eszköz- és műszerparkját, valamint az épület aulájának felújítása is folyamatban van. De megemlítette a kerületben zajló intézményfejlesztési programot, amely keretében évente 500 millió forintból egy önkormányzati intézményt (óvoda, bölcsőde) teljesen, míg néhányat részlegesen felújítanak. És bár már nem feladata az önkormányzatnak, de sokat költenek a kerületi iskolák fenntartására és karbantartására is.

A polgármesteri előadás után Pataki Gábor, a Predeem Hungary Kft. ügyvezetője a jövőbe repítette a hallgatóságot. Első hallásra ugyancsak bonyolultnak tűnő tartalmú előadásában a ma még szokatlan fogalmakról, gazdasági megoldásokról, a „kriptovalutákról”, mint befektetésről, illetve a vállalkozások indításában is segítő úgynevezett „blokkláncról”, valamint a Bitcoin-vásárlás adta előnyökről, lehetőségekről, használatának eddigi tapasztalatairól beszélt. (A kriptovaluta olyan digitális eszköz, amely csereeszközként vagy manapság fizetőeszközként is funkcionál.)

A hétköznapokban is jól hasznosítható előadásában Marjay Gyula, a Vállalkozók Országos Szövetsége Budapesti és Pest Megyei Regionális Szervezet elnöke, könyvvizsgáló és adószakértő a vállalkozásokat érintő főbb 2019. évi adóváltozásokról (áfa, tao, szja, kata, járulékok) beszélt.

 


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.