HÍREK  2018. december 18.      276

Madáretetőt is hozott a Mikulás

A lampionos felvonulástól december 14-ig állt a Mikulás-kívánságláda a polgármesteri hivatalban, amelybe a kispesti gyerekek dobhatták be rajzos kívánságaikat.  Ebben az esztendőben 16 szerencsés kisgyerek kívánságát teljesítette az önkormányzati Mikulás.

A képre kattintva galéria nyílik. (10 kép)

Minden évben kitesszük a Városháza aulájába azt a kívánságládát, amelybe a kispesti gyerekek bedobhatják rajzos kéréseiket a Mikuláshoz. A program népszerű a gyerekek között. Évekkel ezelőtt egy kisfiú kezdő rúgást kért a Honvéd egyik hazai meccsén, tavaly pedig szirénázó tűzoltó-autóval való „vonulás” is szerepelt a kívánságok között – mesélte Gajda Péter polgármester az ajándékátadó ünnepség előtt a Polgármesteri Hivatal karácsonyfájánál. Idén is volt különlegesen önzetlen kívánság. A Bolyai iskolából egy kisfiú, Kósa Bertalan 5 gumilabdát kért az osztályának, hogy legyen mivel játszaniuk, valamint egy madáretetőt, amelyet az iskola kertjében raknak majd ki egy fára, és onnan figyelik a madarakat – tette hozzá.

A Mikulás szerepét idén is a kerületi rendezvények főszereplőjével, a világbajnok erőemelő, Nick Árpád vállalta magára.

Ahogy az már lenni szokott, néhány hét alatt idén is sok-sok levél, rajzos kérés érkezett a kívánságládába. Sorsolás után most 16 kisgyerek kérése teljesülhetett 3-10 ezer forint értékben. A gyerekek kérései között volt társasjáték, könyv, legó és plüssállat is. Ez alkalommal az Alter-ego Alapítvány a Családokért Alapítvány is felajánlott 5 játék teherautót. 


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.