HÍREK  2019. január 09.      825
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Főhajtás a Kispesten elesettek emlékére

Hetvennégy éve, 1945. január 9-én fejeződtek be a II. világháború harcai Kispesten. Ebből az alkalomból tartottak megemlékezést a Városház téren álló emlékműnél. A csaknem 3,5 méter magas, bronzból készült, békét szimbolizáló nőalakot 1960-ban állították fel, a szobor Tar István szobrászművész alkotása.

Főhajtás a Kispesten elesettek emlékére
A képre kattintva galéria nyílik. (7 kép)

Még most is élnek a környékbeli házakban azok közül, akik megélték és látták, mi történt a városban 1945 januárjában. A II. világháború mának szólóüzenete pedig az, hogy konfliktusainkat próbáljuk meg békében rendezni a hétköznapokban és a politikában – mondta Vinczek György alpolgármester azon a megemlékezésen, amelyet a II. világháború kispesti harcainak borzalmaira emlékezve tartottak. Néhány gondolattal emlékeztek az Auschwitzot megjárt Neumann Ernőnére, Éva nénire, aki ebben az évben már nem lehetett a koszorúzók között.

Mély főhajtással emlékezem és tisztelgek azok előtt, aki ebben az időszakban elkergették a nyilasokat – ezt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége kispesti szervezetének képviseletében Szonderik Gyula mondta, aki kilencévesen élte át a borzalmakat. Visszaemlékezésében beszélt arról a 38 szovjet katonáról, akik a fasiszták elleni Kispest környéki harcokban estek el, de nem feledkezett meg azokról a magyar katonákról sem, akik életüket adták a fegyveres harcokban, valamint személyes emlékeit idézte fel az 1944-es első bombázás szörnyűségeiről, a kispesti zsidók elhurcolásáról, a nyilasterrorról, a Gránit gyár udvarán felállított német ütegről, a bunkerről, a harcok végéről és január 9-én az első szovjet katonák megjelenéséről.

A megemlékezés végén a szervező Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége kispesti szervezetének képviseletében Szonderik Gyula és a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület nevében Losó Györgyné közösen, az önkormányzat képviseletében Vinczek György és Bernát Péter, a Polgármesteri Kabinet Iroda vezetője helyezett el koszorút.