HÍREK  2019. május 11.      1,043
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Szezonnyitót tartottak a mini KRESZ-parkban

Megindult a forgalom a József Attila utca és Hunyadi utca sarkán lévő Kisgyermek Kerékpáros Parkban.

Szezonnyitót tartottak a mini KRESZ-parkban
A képre kattintva galéria nyílik. (9 kép)

A terület önkormányzati képviselője, Kránitz Krisztán 2014-ben a környéken élőkkel közösen kezdeményezte, hogy a Hunyadi utca – József Attila utca kereszteződésében lévő játszótér folytatásaként a korábbi beton pingpongasztalok, valamint a már repedezett és töredezett aszfalt helyére készüljön el egy kerékpáros park a 2-7 éves kisgyermekeknek – mondta el lapunknak Kispest polgármestere. Gajda Pétertől megtudtuk, hogy mostantól a KRESZ-parkban hetente három alkalommal, kedden, csütörtökön és szombaton 8-18 óráig egész nap működnek majd a közlekedési lámpák, így a kispesti gyerekek ezeken a napokon gyakorolhatják a közlekedés szabályait.

Gajda Péter arról is beszámolt, hogy a nyár végére elkészül a „nagyok” KRESZ-parkja is az Eötvös utcában, amelyre a kispesti önkormányzat 100 millió forint támogatást nyert a fővárosi önkormányzattól a 2018. évi Tér_Köz pályázaton. A főváros a KRESZ-park funkció újbóli kialakítását támogatta kötelező elemként, de lesz hely pingpongasztaloknak, felnőtt fitnesz és street workout (saját testsúlyos) elemek létesítése, kutyafuttató kiépítésére ivókúttal, játékokkal, játszótér építésére a közlekedés témaköréhez kapcsolódó játszóeszközökkel. A területen a sport- és játszófelületek gumiburkolatot kapnak, míg a járdák térkőből, a KRESZ-park felülete pedig felfestett betonból készül majd.

A pályázati támogatáson kívül az önkormányzat jelentős összeggel járul majd hozzá a felújításhoz, ezért a főváros által támogatott és kötelező funkciókon kívül egyéb elemekkel is bővültek a tervek. Ilyen például a telepített kültéri illemhely, a 230-280 méter hosszú futókör megépítése, időseknek kialakított pihenőtér, ivókút és a közvilágítás. Sok-sok padot és hulladékgyűjtőt telepítenek majd.