HÍREK  2019. június 21.      682
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Idén is elindult a diákcsereprogram

A kerületi diákcsereprogram keretében péntek délelőtt elutaztak az első diákcsoportok a testvérvárosokba. Immár 15. alkalommal kerül sor kiutazásokra, amelynek keretében már több száz kispesti diák és tanár látogatott el valamelyik testvérvárosba. Az önkormányzat évente 10 millió forinttal támogatja a programot – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

Idén is elindult a diákcsereprogram
A képre kattintva galéria nyílik. (3 kép)

Ma huszonnégyen utaztak el Bulgáriába, Smolyanba az Eötvös iskolából, míg a Kós iskolából tizenkilencen Törökországba, Pendikbe indultak el. Június 29-én folytatódik a csereprogram, 23 fős küldöttség indul Szerbiába, Zomborba a Deák gimnáziumból, majd július 1-jén Romániába, Tasnádra látogat el a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum 19 gondozottja. 

Mindegyik kiutazó csoport tíz-tíz napot tölt el a testvértelepüléseken, ahol a programokat a fogadó fél, míg az utazást a Kispest Önkormányzata finanszírozza, így a csereprogram a diákoknak teljesen ingyenes.

Július 12-én indul a Káptalanfüredi nyári ifjúsági tábor, ahova a törökországi, romániai, bulgáriai és szerbiai testvérvárosokból érkeznek csoportok. Az első három napot Budapesten töltik azoknál a családoknál, akiknek a gyerekei külföldre utaztak a program keretében, majd hét napot az önkormányzati fenntartású táborban a kispesti gyerekekkel közösen. A résztvevőknek lehetőségük nyílik megismerni egymás kultúráját, hagyományait, életre szóló barátságok köttethetnek, s fejleszthetik nyelvtudásukat.