HÍREK  2019. szeptember 02.      877
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Bolyai iskolában tartották a kerületi tanévnyitót

Szeptember 2-án 142 osztályban 3508 gyereknek kezdődött meg a 2019/2020. évi tanév Kispesten. Idén 18 osztályban 433 kisgyerek most kezdte meg általános iskolai tanulmányait, ebből két osztályban, 52 kis elsős éppen a Bolyaiban, ahol ma tartották a kerületi központi tanévnyitót.

A Bolyai iskolában tartották a kerületi tanévnyitót
A képre kattintva galéria nyílik. (14 kép)

Bár az iskolák államosítása után az önkormányzatnak nincsenek fenntartói kötelezettségei, az állammal közös felelőssége nem változott, nem szűnt meg az intézményekkel, az oda járó gyerekekkel kapcsolatban. Nem csak ígérték, de be is tartották, hogy „nem eresztették el az iskolák kezét” – mondta Gajda Péter polgármester a kerületi tanévnyitón, amelyet a Kispesti Bolyai Általános Iskolában tartottak. Sok-sok fejlesztést, segítséget kaptak, kapnak az intézmények továbbra is – ígérte a polgármester. A jövőben is lesz ingyenes füzetcsomag a tanév elején, és megérkezett minden intézménybe az a szabadon felhasználható egy-egy millió forintos támogatás is, amelyet az 2017 februárjában létrehozott Kispesti Iskola Támogatási Alapból biztosítanak számukra. (Az erről szóló dokumentumot Gajda Péter polgármester ez alkalommal adta át az intézmény vezetőjének, Röhrig Évának. A tervek szerint ebből a Kispesti Bólyai János Általános Iskola Alapítványa tantermi légkondicionálók beszerelésére költ majd.)

A fenntartó nevében, a Külső-Pesti Tankerületi Központ (XVIII., XIX., és XX. kerületek) igazgatója, Bak Ferenc köszöntötte a gyerekeket, a pedagógusokat és a szülőket. A Külső-Pesti Tankerületben, azaz a három kerületben, 749 osztályban, 17 ezer 933 gyerek kezdte a tanévet, ebből 1563 első osztályos. Kispesten 142 osztályban 3508 gyereknek kezdődött meg a 2019/2020. évi tanév, ebből 18 osztályban 433 kisgyerek most kezdte meg általános iskolai tanulmányait. A kispesti általonos iskolákban tanuló gyerekek 3,82 tanulmányi átlaggal zárták júniusban a tanévet, ami nem is rossz eredmény. A gimnazisták viszont kifejezetten jó, 4,36 átlaggal érettségiztek a nyáron – sorolta a kerületre vonatkozó tanulmányi statisztikákat, adatokat Bak Ferenc. Megemlítette azt is, hogy folyamatosan fejlesztik a kerületi intézményeket, az év végéig várhatóan minden iskolában korszerű világításra cserélik a régi világítóeszközöket. A tankerület erre a tanévre mintegy 71 millió forintos támogatást kapott a 7. osztályosok Határtalanul programjára, amelyre pályázva az osztályok kirándulásokat tehetnek a szomszédos országok magyarlakta területeire – tette hozzá még az igazgató.

„Isten hozott benneteket!” – köszöntötte a gyerekeket Röhrig Éva, a Bolyai iskola igazgatója, aki arról számolt be a közösség előtt, hogy mi minden történt, változott a nyári szünetben az iskolában és annak környékén. Példaként említette, hogy csaknem 100 önkéntes dolgozott az iskolában azért, hogy még szebb környezetben kezdődhessen a tanév. A fenntartónak és az önkormányzatnak köszönhetően megszépült az intézmény előtti sétány, az ott lévő régi padok most az iskola udvarába kerültek, felújították a távolugrógödröt, új szekrényeket kaptak, teljesen kifestették a tanári szobát, valamint egy-egy légkondicionáló került az informatika termekbe is. A tantestület létszáma teljes, így zavartalanul indulhat az új tanév – jelentette be Röhrig Éva.

A tanévnyitó ünnepi részében az önkormányzat ajándékával külön köszöntötték az első osztályosokat, valamint az iskola különféle csoportjai adtak rövid műsort a jelenlévőknek.