HÍREK  2019. szeptember 19.      1,061
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Átadták Kispest legnagyobb közparkját – Fákat fogadtak örökbe

Elkészült és átadták Kispest legnagyobb pihenőparkját a Vak Bottyán utca és a Liszt Ferenc Repülőtérre vezető gyorsforgalmi út között, a Kút-tó erdőben. A beruházás a kispesti önkormányzat, a Pilisi Parkerdő Zrt. és az állam közös összefogásában valósult meg – mondta az ünnepélyes átadáson Gajda Péter polgármester. Kispest a beruházást 20 millió forinttal támogatta.

A képre kattintva galéria nyílik. (10 kép)

Gajda Péter ünnepi beszédében beszélt arról, hogy a 2006-ben megszületett Zöldprogram keretében folyamatosan újultak és újulnak meg a zöldterületek, játszóterek, kisebb, nagyobb parkok. Ez idő alatt 10 ezer négyzetméterrel lett több a zöldfelület Kispesten, és mintegy ezer új fát is ültettek. Ezért is volt fontos az önkormányzatnak, hogy a hónapokig zajló munkálatok eredményeként 30 ezer négyzetméternyi, háromhektárnyi erdőterület újult meg a kispesti önkormányzat, az állam és a Pilisi Parkerdő Zrt. összefogásában, amelyhez Kispest mintegy 20 millió forinttal járult hozzá, amelyből megépülhetett a sétaút, a kutyafuttató és a játszótér is. A Kút-tó erdőben hosszú ideje fedélnélküliek, hajléktalanok éltek, sokan szemétlerakó helynek használták, ami sok gondot okozott a környéken élőknek, sok panasz érkezett emiatt az önkormányzathoz is – emlékezett az előzményekre a polgármester, aki hangsúlyozta, közös érdeke volt az erdészetnek és az önkormányzatnak, hogy ezt a problémát mielőbb megoldja, hogy ez a terület ne „zárványerdő” legyen Kispesten.  A polgármester külön köszönetet mondott azért az erdészet munkatársainak, hogy megértették és figyelembe vették a helyi igényeket, és nem „tarvágással” kezdték a felújítást, hanem tudatos állományfrissítéssel.

Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója köszöntő beszédében elmondta: az idén 50 éves Pilisi Parkerdő Zrt. szemléletének alapja a természetmegőrzés és a természetjárás szempontjának összehangolása. A vezérigazgató kitért arra is, hogy a Kút tó parkerdő a XIX. kerület szélén frekventált helyen található. Egy olyan városi erdőterületnek, mint ez az erdő – ha mégoly kicsi is – fontos szerepe van a belépő szintű turizmus szempontjából. Nem mindegy ugyanis, hogy a kezdő erdőjáró közönséget vagy a gyerekeket milyen benyomás éri a természettel először találkozva. A közelben élénk a gépjárműforgalom, a szomszédban van a kőbánya-kispesti tömegközlekedési csomópont. Mindez azt jelenti, hogy a parkerdő kialakításánál az idős, pusztuló fák kitermelése és a faállomány megfiatalítása mellett arra is ügyelni kellett, hogy a terület védelmet nyújtson a forgalom zaja ellen. Ezért a gyorsforgalmi út mellett a már meglévő fiatalabb fákból meghagytunk egy 10 méter széles sávot – hangsúlyozta.

Dódity Gabriella önkormányzati képviselő, fejlesztéspolitikai tanácsnok az ünnepségen arról beszélt, hogy az erdő frissítését az állam Nemzeti Szabadidős Egészség Sportpark Program keretében támogatta, hasonlóképpen, mint a Csokonai utcában most épülő sportparkot is. A képviselő asszony szintén megköszönte a jó cél érdekében való összefogást és együttműködést.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a parkerdő megújítási program tavasszal takarítással és az idős fák kitermelésével kezdődött, először a már nagyon elöregedett 65 éves akácos frissítését végezték el. Májusban a fiatal fák telepítésével folytatódtak a munkák. Az erdészek olyan parkosítási tervet dolgoztak ki, amely egyrészt megőrzi a zöldterületet, másrészt figyelembe veszi a széles körű és intenzív használattal kapcsolatos igényeket. A több mint 100 darab fiatal fa java része hárs, nyár és juhar, és ültettek tölgy-, nyír-, dió- és szilfákat is, valamint cserjéket, amelyek szintén az erdőkép minél hamarabbi kialakulását szolgálják.

A gyorsforgalmi út mellett a fiatalabb fákból meghagytak egy 10 méter széles sávot, annak érdekében, hogy a most telepített facsemeték megerősödéséig is védelmet nyújtsanak a forgalom zaja ellen.

A parkerdőben számos lehetőség nyílik a tartalmas kikapcsolódásra, a kispestiek kérésre közel másfél kilométeres sétaúthálózatot hoztak létre, amit 500 méteres futópályával, és egy tollaslabdapályával is kiegészítettek. A legkisebbek és a családok számára erdei játszótér létesült. Újdonság a megfelelő akadályokkal felszerelt kutyafuttató.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A Te is fogadj örökbe egy fát gyermekednek! elnevezésű program keretében idén 23 kisgyereknek lett saját táblával jelzett fája a felújított és most átadott Kút-tó erdőben. 

Átadták Kispest legnagyobb közparkját – Fákat fogadtak örökbe
A képre kattintva galéria nyílik. (12 kép)

Az önkormányzat egyik legnépszerűbb rendezvénye a Te is fogadj örökbe egy fát gyermekednek! elnevezésű program, amelynek keretében 2011 óta több száz kisgyereknek lett már saját jelzésű fája Kispest közterületein, például a Fő utcában, az Atatürk téren, a Dobó Katica utcában, az Ötvenhatosok terén.  A programot azért indította útjára az önkormányzat, és azt szimbolizálja, hogy a kispestiek számára is fontos, hogy szebb és zöldebb legyen a kerület, ezért részt vesznek a közös kerületszépítésben. Bár a fák örökbefogadása különösebb kötelezettséggel nem jár, de azért mindig bízunk abban, hogy az örökbefogadók valamilyen módon gondját is viselik azoknak a fáknak, amelyeket a szüleik, nagyszüleik számukra örökbe fogadtak – mondta Gajda Péter azon az ünnepségen, amelyet az újonnan átadott pihenőparkban tartottak, ahol idén 23 díszfát fogadtak örökbe.

Az örökbefogadás alkalmából a polgármester emléklapokat adott át a családoknak, majd közösen elültettek egy fát a nap emlékére a parkban. 

A közösen elültetett fa egy déli ostorfa volt, amely jól tűri a város környezetet – tudtuk meg Tichy Judittól, a Zöldprogram iroda vezetőjétől, aki örömmel válaszolt az örökbefogadó gyerekek szüleinek kérdéseire a kiültettet fákkal és azok gondozásával kapcsolatban.