HÍREK  2019. szeptember 24.      982
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Elrajtolt a Szenior Akadémia 13. féléve

Ebben a szemeszterben hat előadással várja az érdeklődő 50-60-70-eseket a kispesti Szenior Akadémia.

Elrajtolt a Szenior Akadémia 13. féléve
A képre kattintva galéria nyílik. (11 kép)

A 2013-as indulása óta is töretlen népszerűségnek örvend a Szenior Akadémia Kispesten, minden félévben sokan jönnek a kurzusra, kedvelik a kispestiek – állapította meg a megtelt Díszterembe lépve Kispest polgármestere a 13. félév első előadása előtt. Gajda Péter megköszönte az érdeklődést, és bemutatta az idei ingyenes kispesti tanfolyamokat tartalmazó füzetet. Végezetül jó tanulást kívánt a hallgatóknak.

A szenior akadémiák főszervezője, dr. Jászberényi József előadása előtt egy fontos technikai információt ismertetett, a következő alkalomra október 29-én kerül sor, majd a félév előadásairól tájékoztatta a „diákokat”. Október 29-én az időskori lelassulás és a gyorsuló világ ellentmondásáról lesz szó, november 12-én a szeniorok táplálkozása lesz a téma, november 26-án az internetes gyógyítás kerül a középpontba. A december 3-i előadás a magány feloldásának lehetőségeit járja körbe, a december 10-i félévzárón pedig a férfi és női szerepek változásáról lesz szó. Mai félévnyitó előadásában Jászberényi József legújabb, Never too late… (Az időskori pszichológiai és pszichiátriai problémák és a tanulás) című könyvét mutatta be az akadémia hallgatóinak.

A Szenior Akadémia elnevezésű ingyenes előadássorozatot az önkormányzat támogatásával az idősképzésben élenjáró Milton Friedman Egyetem (korábban Zsigmond Király Egyetem) szervezi 2013 ősze óta. A kispesti akadémia a harmadik legnépszerűbb és leglátogatottabb az országban működő akadémiák között.